Jelenleg minden fontos feltétel adott ahhoz, hogy a légkörben konvektív csapadék alakuljon ki.
Tavaly kétmilliárd forinttal több bevétele volt a jegyek-bérletek értékesítéséből a Budapesti Közlekedési Központnak, mint az azt megelőző évben. Pótdíjakból is többet szedett be.
Pénzügyi szempontból jó éve volt a főváros közlekedésszervező cégének, a Budapest Közlekedési Központ (BKK) Zrt.-nek, amely az elmúlt évben közel háromszázmillió forint profitot termelt - írja a Világgazdaság. A BKK 2026-ban 181,9 milliárd forint összbevételt realizált, ebből több mint 89 milliárd volt a belföldi értékesítés nettó árbevétele, ez azonban csökkent 2015-höz képest, egyebek között azért is, mert tavaly átadták az agglomerációs közlekedést és a HÉV-et. Az egyéb bevétel meghaladta a 92 milliárd forintot.
A jegyek és bérletek értékesítéséből tavaly 63,7 milliárd forint folyt be, ami kétmilliárdos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A BKK beszámolójából az viszont nem derül ki, hogy mi állhat ennek hátterében, de miután az elmúlt évben sem emelkedtek a tarifák, így ez a növekvő utasszámmal vagy az értékesítés szerkezetében bekövetkezett változással magyarázható, vagyis lehet, hogy tavaly többen vettek például bérletet, mint korábban.
Az elmúlt évben jelentősen megnőtt a pótdíjakból befolyó összeg is, ebből tavaly több mint másfél milliárd forint bevétele származott a BKK-nak, míg egy évvel korábban nem érte el az egymilliárd forintot sem.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Világgazdaság cikke szerint úgy tűnik, mintha kevesebben használnák, vagy rövidebb távon vennék igénybe a közösségi kerékpárokat (Bubi), tavaly ugyanis nyolcmillió forinttal kevesebb, 83 millió forint bevétele származott ebből a forrásból a BKK-nak.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






