16 °C Budapest

Autósok, figyelem! Itt lesz hétvégén forgalomkorlátozás

MTI
2017. április 7. 18:33

Futóverseny miatt forgalomkorlátozások lesznek Budapesten szombaton és vasárnap, emiatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyes járatainak menetrendje is változik.


A közlekedési társaság pénteki, eljuttatott közleménye szerint szombaton és vasárnap tartják a fővárosban a Vivicittá félmaratoni futóversenyt. A rendezvény miatt szombaton csak a városliget környékét zárják le, vasárnap azonban már Budapest több fő csomópontját és fő közlekedési útját is érintik az intézkedések.

Szombaton délután két rövid időszakra zárják csak le a Dózsa György út Váci út irányú útpályáját az Ajtósi Dürer sor és az Andrássy út között. Vasárnap viszont lezárják délelőtt a Pesti alsó rakpartot, az Attila utat, a Szabadság Hidat, illetve délelőtt és délután is zárva lesz hosszabb időszakokra a Hősök tere, az Andrássy út, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Nyugati téri felüljáró, a Váci út városhatár felé vezető oldala a Nyugati tértől a Ferdinánd hídig, valamint a Dózsa György út a Lehel utcától az Ajtósi Dürer sorig a Hősök tere irányú útpályán.

A lezárások jelentős mértékben érintik a BKK járatait is. Vasárnap délelőtt nem jár majd az M2A metrópótló busz, a 2-es villamos a Boráros tér és a Széchenyi István tér között nem közlekedik majd, a 4-es és 6-os villamosok pedig a Széll Kálmán térről csak az Oktogonig járnak 10 és fél 11, valamint 14 és 14.30 között.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

További változás, hogy vasárnap nem közlekedik majd délelőtt a 16-os busz és a 73-as troli, terelve közlekedik majd az 5-ös, a 20E, a 30, a 30A és a 230-as, a 15-ös és 115-ös, a 178-as busz, a 70-es, a 72-es, a 75-ös és 83-as troli, a 19-es és 41-es, valamint a 47-es és 49-es villamos, két szakaszra osztva szállít utasokat a 9-es és a 105-ös busz.

NEKED AJÁNLJUK
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?