Változékony időjárással indul a csütörtök, de a nap folyamán sokfelé felszakadozhat a felhőzet, és egyre több helyen süthet ki a nap Magyarországon.
A Ferenciek terei aluljáró éjszakai lezárásának tapasztalatai alapján más, a közelmúltban felújított aluljáróknál is bevezethetik ezt a rendszert - írja a Magyar Idők.
A lezárás célja a Ferenciek tere esetében a Budapest Közút Zrt. tájékoztatása szerint a közelmúltban felújított aluljáró állagmegóvása, a rongálások, graffitik megelőzése, az önkormányzati vagyon védelme volt. Az itt található metró- és gyalogos-aluljárót - amelyet 2014-ben újítottak fel - szeptember 20-tól, a metró üzemidejének zárásától a reggeli üzemidő kezdetéig minden nap lezárják.
A lezárást a teret és az aluljárót felújító V. kerület polgármestere kezdeményezte a főpolgármesternél, mivel a terület a főváros tulajdona. A lezárás nem eredményez forgalmi fennakadást, mivel a Kossuth Lajos utcán közlekedési lámpás gyalogátkelőhelyen a felszínen is biztosított a gyalogos közlekedés, vagyis az aluljáróra csak a metró üzemidejében van szükség.
Mint a lap írta, az intézkedés meghozta a hatását, a Ferenciek terei aluljáró napközben rendezett képet mutat, nem terjeng ürülékszag a levegőben, nem borítják gyanús foltok a padlót.
Az elmúlt években a gyalogos-aluljáróval és metrókijárattal rendelkező köztereket már mind úgy alakították ki, hogy van akadálymentesített, alternatív felszíni átkelési lehetőség is a téren átfutó közutakon, villamospályán. Ilyen a 4-es metró összes megállója, ahol felszíni átkelési pontok is vannak a téren. Várhatóan 2019 végére vagy 2020 tavaszára újítják fel a 3-as metró vonalán valamennyi aluljárót.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







