9 °C Budapest

Meddig tart még a hőségriasztás? Enyhülést hoz a jövő hét?

MTI
2015. augusztus 30. 17:01

A jövő hét első napjaiban még folytatódik a kánikula, akár 37 Celsius-fokos hőség is lehet, a meteorológiai ősz kezdetével azonban fokozatosan mérséklődik a nappali felmelegedés, egyre többfelé lehet számítani záporokra, zivatarokra. A hétvégén néhol már csak 20 fok körül alakulnak a maximumok - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésében. Az országos tiszti főorvos által kiadott hőségriasztás kedd éjfélig van érvényben.

Hétfő hajnalban néhol párássá válik a levegő, egy-egy ködfolt is előfordulhat. Ezzel együtt a meteorológiai nyár utolsó napján is napos időre lehet számítani, legfeljebb vékony fátyolfelhőzet jelenhet meg időnként az égen, csapadék nem lesz, de több helyen megélénkül a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-21, a legmagasabb 32-37 fok között várható. A tartós hőség miatt hétfőre is másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a fővárosra és Pest megyére, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyére.

Bővebb információkért kattints a Pénzcentrum időjárás aloldalára!

Kedden, szeptember elsején derült, napos, száraz idő valószínű. Többfelé megélénkül, északkeleten néhol meg is erősödik a szél. A leghidegebb órákban 15-20 fok lehet, napközben 31-36 fokig melegszik a levegő.

Szerdán napos idő valószínű, nyugaton és északon lehet főként délutántól helyenként több a felhő. Estefelé a nyugati határnál zápor, egy-egy zivatar már kialakulhat. A Dunántúlon néhol megerősödik, másutt élénk lesz a légmozgás. A minimumhőmérséklet 15-20 fok között valószínű. A nappali maximumok 29-34 fok között alakulnak, északnyugaton egy-két fokkal hűvösebb is lehet.

Csütörtökön elszórtan valószínű zápor, néhol zivatar. A szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 13-20, a legmagasabb hőmérséklet 26-32 fok között alakul, a Tiszántúlon lesz a melegebb.

Pénteken a több-kevesebb napsütés mellett főként a nap második felében egyre felhősebb lesz az ég. Napközben elszórtan valószínű zápor, néhol zivatar, estétől viszont már többfelé eshet. A leghidegebb órákban 14-20 fok lehet, napközben 26-31 fokig melegszik a levegő.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szombaton erős lesz a szél és többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar. A minimumhőmérséklet 14-20 fok között valószínű. A nappali maximumok 22-29 fok között alakulnak, délkeleten lesz a melegebb.

Vasárnap is többfelé megerősödik a szél, de már csak szórványosan várhatók záporok. A legalacsonyabb hőmérséklet 13-18, a legmagasabb hőmérséklet 21-26 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem