Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze.
A fapados légitársaságok jogosan számolnak fel plusz költséget az utasaik által feladott csomagok után - állapította meg az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön nyilvánosságra hozott ítéletében, az egyik spanyol fapados légitársaság, illetve a spanyol fogyasztóvédő hatóság és az egyik spanyol bíróság közötti jogvita kapcsán.
A jogi eljárást egy 2010-ben történt ügy kapcsán indította el egy spanyol állampolgár, aki sérelmezte, hogy a spanyolországi La Corunából Amszterdamba tartó járatra vásárolt jegyének árán túlmenően a Vueling Airlines spanyol légitársaság 40 euró plusz díjat számolt fel a csomagjaiért. Az utas arra hivatkozott, hogy a spanyol törvények értelmében a légitársaságok utasai a jegy árában megjelölt összegen túl semmilyen más költséggel nem terhelhetőek.
Ítéletében az Európai Bíróság hangsúlyozta, hogy az európai uniós jog felülírja az egyes országok nemzeti jogalkotását.
"A csomagok feladása nem elkerülhetetlen, ugyanakkor előre jól bekalkulálható eleme az utazásnak, és ennek díja nem más, mint plusz költség egy kiegészítő szolgáltatásért" - állapította meg a testület.
A bíróság arra is utalt, hogy az európai fapados légitársaságok többsége már hasonlóan jár el, azaz plusz összegeket számol fel a feladott csomagok után, ami az utasok egy részét arra ösztönzi, hogy takarékossági okokból csupán egy kézitáskával induljanak útnak. Ezt a körülményt figyelembe véve
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
hangsúlyozta a testület.
az ugyanis mindaddig "kötelezőnek" minősül, amíg nem lép túl egy bizonyos méretet - tette hozzá a luxembourgi bíróság.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







