A Szent Mihály-hegy lábánál olyan élménypark készül, ami a bringásoknak és a kirándulóknak is új megállóhely lehet.
Hévíz, Siófok, Balatonfüred és Zalakaros - ez a négy város fogadta tavaly a balatoni vendégeknek több mint a felét. Sármelléken idén még több orosz landolhat - írja a Világgazdaság.
A KSH adatai szerint 2013-ban a balatoni szálláshelyeken 1,3 millió vendég 4,6 millió vendégéjszakát töltött el. Az üdülőkörzet szálláshelyei az egy évvel korábbihoz képest 4 százalékkal több vendéget fogadtak, a regisztrált vendégéjszaka-szám pedig 3,9 százalékkal bővült.
A Balaton teljes vendégkörének több, mint a felét négy város - Hévíz, Siófok, Balatonfüred és Zalakaros - szálláshelyei fogadták.
A balatoni szálláshelyek tavaly 355 ezer külföldi vendéget fogadtak, átlagosan 44 százalékos éves szobakihasználtsággal működtek és 47 milliárd forint bruttó bevételt értek el. A SZÉP-kártyás fizetések összértéke az év során meghaladta a 3,9 milliárd forintot. Németországból és Ausztriából jöttek a legtöbben (de kevesebben, mint 2012-ben), az orosz piac már itt is a harmadik legnagyobb küldő állammá vált, de gyengült a holland, a dán, a francia és a brit érdeklődés. A Magyarországon orosz vendégek által eltöltött idő egyharmada a hévízi szálláshelyeken realizálódott.
Brutális beszakadás a kedvenc tengerpartokon: hiába a hatalmas érdeklődés, teljesen befagyott a piac
A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








