19 °C Budapest

Polgárőrök vigyázzák a rendet a vonatokon

Pénzcentrum
2013. szeptember 18. 15:06

Együttműködési megállapodást kötött a MÁV-START Zrt. három polgárőr-egyesülettel, amelynek köszönhetően növelhető a közbiztonság a vonatokon és az állomásokon - tájékoztatta lapunkat a közlekedési társaság.

A polgárőrök a közlekedő vonatok kísérésén túl ügyelnek a vasútállomásokon a közrend fenntartására, továbbá bűnmegelőzési járőrszolgálatokat látnak el a járművek kárára elkövetett bűncselekmények megelőzése érdekében.

A polgárőr-egyesületek korábban - a jogszabályi környezetnek megfelelve - a tevékenységüket a székhelyük szerinti településen végezhették, azonban a törvény változásainak köszönhetően lehetővé vált a területi megkötés nélküli polgárőri szolgálatellátás, így az már a közlekedő személyszállító vonatokon is lehetséges.

A MÁV-START Zrt. a módosítás adta lehetőségeket kihasználva, a mai napon együttműködési megállapodást kötött három polgárőr egyesülettel, ez által is növelve az utasok és az utazószemélyzet, valamint a járműpark biztonságát. A többségében vasutas munkavállalókból szerveződött csoportok tagjai a szakmai ismereteik és gyakorlatuk alapján otthonosan mozognak az állomások területén és a vonatokon, továbbá rendelkeznek a szolgálatellátáshoz szükséges személy- és helyismerettel.

A közlekedő vonatok kísérésén túl ügyelnek a vasútállomások közforgalom számára megnyitott területein a közrend, közbiztonság fenntartására, bűnmegelőzési járőrszolgálatokat látnak el a tárolt vasúti járművek kárára elkövetett cselekmények felderítése, megelőzése érdekében. Önállóan, vagy járőrtársként, rendőrök, vasútőrök, jegyvizsgálók mellett, vagy a peronkapus ellenőrzések megerősítése érdekében is besegíthetnek. A ma megkötött együttműködési megállapodások 120-130 polgárőr együttműködését jelenthetik a mindennapokban.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem