27 °C Budapest

Mikor jöhet az újabb havazás?

Pénzcentrum
2013. január 14. 18:03

Minden település megközelíthető, és már majdnem minden útszakaszt megtisztítottak az országban. Egyetlen budapesti tömegközlekedési járat forgalma sem áll már a havazás miatt, késésekre azonban továbbra is számítani kell. Éjszaka ónos esőre is számítani kell.

Hétfőn éjszaka túlnyomóan borult lesz az ég. Eső, havas eső, ónos eső is várható. A délkeleti szél mérsékelt marad. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 0 fok körül alakul - tájékoztat az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Holnap napközben többnyire erősen felhős lesz az ég. Kisebb eső, ónos eső előfordulhat. A változó irányú szél mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 fok körül alakul.

Az elkövetkező 5 nap időjárása:

Szerdán kezdetben főleg keleten, majd sokfelé várható csapadék, elsősorban eső, néhol havas eső, a Nyugat-Dunántúlon havas eső, havazás. Csütörtökön a nyugati és az északi országrészben havazásra kell számítani, délen, délkeleten eső, havas eső, majd havazás is előfordul.

Pénteken hazánk nagy részén már havazás lesz a jellemző, inkább csak délkeleten lehet eleinte folyékony halmazállapotú csapadék. Mivel az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, így hófúvásra is számítani kell. A hétvégén több fokkal hidegebb levegő árasztja el a Kárpát-medencét.

Télies útviszonyok

Az ország közútjain folyamatosan javulnak a közlekedés feltételei, de több útszakaszon továbbra is téliesek az útviszonyok, a havazást országszerte eső, ónos eső váltotta fel - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfő délután az MTI-vel.

Mint írták: az Útinform szolgálatának délután 3 órás jelentése alapján az intenzív havazásban korábban érintett területeken még vannak havas, hókásás, latyakos útszakaszok, de a társaság által üzemeltetett országos közúthálózaton járhatatlan út vagy elzárt település nincs.

Közleményük szerint a Dunántúlon már csak Lenti környékén havazik. Veszprém, Somogy, Baranya, Tolna, Fejér és Bács-kiskun megyében eleredt az eső, Veszprém térségében pedig ónos eső esik. Az ország északnyugati területén a lehullott hó vastagsága átlagosan 15-25 centiméter, de Lenti környékén 35 centmétert mértek. Ezekben a térségekben az úthálózat többnyire havas, hókásás, latyakos, csak lassan autózható. Az emelkedőkön elakadt kamionokra is számítani kell - hangsúlyozták.

A főutak a Dunántúl déli és keleti részén, továbbá az Alföldön és az Északi-középhegység területén nedvesek, vizesek, a Tiszántúlon már inkább szárazak. A mellékutakon viszont Fejér, Somogy, Tolna, Bács-Kiskun, Pest és Heves megyében latyakos, Nógrád megyében inkább havas, az északkeleti területeken pedig letaposott havas az alsóbbrendű utak többsége.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

A havazásban érintett helyeken a Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbra is a legmagasabb készültségi fokozatban dolgozik. A télies útviszonyokra tekintettel a társaság továbbra is arra kéri az autósokat, hogy fokozott figyelemmel és megfelelően megválasztott sebességgel vezessenek. Kiemelték továbbá, hogy csak a téli közlekedésre megfelelően felkészített gépjárművekkel induljanak útnak, utazás előtt pedig mindenki tájékozódjon az aktuális útviszonyokról - írta közleményében a társaság.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat napközben némileg módosította az egész napra kiadott figyelmeztető előrejelzését. E szerint a havazást illetően jelenleg narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Nógrád megyében. Ez azt jelenti, hogy ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 20 centiméternyi friss hó is hullhat. Veszprém, Somogy, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több mint 10 centiméternyi friss hóra lehet számítani a nap végéig, így ezeken a területeken elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

A korábban, a hóátfúvások miatt kiadott figyelmeztetéseket viszont visszavonták. Szintén módosult a várható ónos eső miatt kiadott veszélyjelzés. Jelenleg az ország északi felében 12 megyében, valamint a fővárosban a gyenge ónos eső miatt van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.

Jenki Szilvia meteorológus korábban azt mondta: hétfőn néhol folytatódik a havazás, de többfelé eső, havas eső, ónos eső formájában várható csapadék.

Az éjszakai órákban is vegyes halmazállapotú csapadék lesz jellemző. Északon, északnyugaton havazás várható, máshol havas eső, eső és ónos eső egyaránt előfordulhat. Kedden a Dunától keletre még többfelé várható havas eső, eső. Az Északi-középhegységben továbbra is havazás várható. Kedden a Dunántúlon már csak néhol valószínű csapadék, de az hó, havas eső és ónos eső formájában egyaránt hullhat - mondta a meteorológus.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

NAPTÁR
Tovább
2022. május 25. szerda
Orbán
21. hét
Május 25.
Törülközőnap
Május 25.
Afrika napja
Május 25.
A Kihívás Napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?