6 °C Budapest

Mégis lehet majd külföldi rendszámot használni?

Pénzcentrum
2012. április 4. 19:32

Az Európai Bizottság csökkenti kívánja a gépjárművek másik tagállamban történő nyilvántartásba vételéhez kapcsolódó szükségtelen terheket. A javaslat lényegre törő, és igen konkrét kérdésekkel foglalkozik. Például azok a polgárok, akik egy másik tagállamban dolgoznak és munkaadójuk által regisztráltatott autót használnak, nem lesznek kénytelenek azt ismételten nyilvántartásba vetetni.

Az uniós polgároknak és vállalkozásoknak minden évben mintegy 3,5 millió gépjárművet kell másik tagállamba költöztetniük és nyilvántartásba vetetniük a vonatkozó nemzeti jogszabályok szerint. Ami azonban a huszonegyedik századi belső piacon egyszerű regisztrációs eljárás lehetne, az - a szabályok sokfélesége és a számtalan egymásnak ellentmondó követelmény miatt - még ma is nehézkes és hosszadalmas adminisztratív folyamat. Az eljárás lefolytatása átlagosan 5 hetet vesz igénybe, és megközelítőleg 400 eurós költséget jelent mind a polgárok, mind a vállalkozások számára. E problémák ráadásul jócskán akadályozzák az áruk, a szolgáltatások és a munkavállalók szabad mozgását, és ennek következtében a növekedést és a munkahelyteremtést is Európában. Ezért lép ma fel az Európai Bizottság e szükségtelen adminisztrációs teher radikális csökkentése érdekében. Az Antonio Tajani bizottsági alelnök által előterjesztett javaslat az adminisztráció igen jelentős leegyszerűsítésével járna, amely legalább 1,5 milliárd euró megtakarítást jelent majd évente a vállalkozások, a polgárok és a nyilvántartással foglalkozó hatóságok számára.

A javaslat lényegre törő, és igen konkrét kérdésekkel foglalkozik. Korlátozni kívánja a más EU tagállamokból származó gépjárművek újbóli nyilvántartásba vételét; például azok a polgárok, akik egy másik tagállamban dolgoznak és munkaadójuk által regisztráltatott autót használnak, nem lesznek kénytelenek azt ismételten nyilvántartásba vetetni. Általában véve az autók, kisteherautók, autóbuszok és kamionok újbóli nyilvántartásba vételéhez szükséges formalitásokat jelentősen egyszerűsíteni fogják olyan alkalmakkor, mint például egy másik uniós országba költözés vagy használt autó vásárlása másik uniós országban. Ezentúl lehetetlen lesz lopott autót regisztráltatni egy másik EU országban. Az autókölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások is sokat takarítanak majd meg, mert gépjárműveiket újbóli nyilvántartásba vétel nélkül vihetik át egy másik uniós országba a nagyobb vakációk idején. Amúgy ez a turisták számára is jó hír, mert várhatóan olcsóbb lesz az autóbérlés a mai javaslat jóváhagyása után.

Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Durão Barroso, kijelentette: "Mai javaslatával a Bizottság amennyire csak lehet, meg kívánja könnyíteni a polgárok és a vállalkozások számára, hogy gépjárművüket az Unión belül más országba vigyék vagy regisztráltassák. A gépjárművek határokon átnyúló nyilvántartásba vételének nagymértékben leegyszerűsített szabályai és az adminisztratív terhek jelentős csökkenése egy lépéssel közelebb visz bennünket a belső piac - növekedésünk és foglalkoztatásunk motorja - zavartalan működéséhez. "

Antonio Tajani, ipar- és vállalkozáspolitikai biztos, az Európai Bizottság alelnöke a következőképpen nyilatkozott: "Húsz évvel a belső piac hatályba lépése után elfogadhatatlan, hogy továbbra is ennyi akadály álljon a polgárok és a vállalkozások előtt. Javaslatunk véget vet jó néhány gépjármű-regisztrációs ügyintézésnek és hosszadalmas eljárásnak. Ez jelentős megtakarítást jelent majd a gépjármű-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások számára. Az intézkedéseken a gazdaság egésze nyerni fog, a turizmus pedig különösen."

Újra lehet külföldi rendszámot használni

Antonio Tajani ipar- és vállalkozáspolitikai biztos az április 4-i sajtótájékoztatón.


A javaslat könnyebbséget jelent azoknak, akik az év egy részét egy másik EU országban töltik, és jelenleg gyakran kénytelenek ismételten nyilvántartásba vetetni gépjárművüket. A javaslat bevezeti azt az alapelvet, hogy a gépkocsit abban az uniós tagállamban kell nyilvántartásba venni, ahol a tulajdonos él, és más uniós tagállamok nem kérhetik tőle, hogy azt náluk is nyilvántartásba vetesse, még akkor sem, ha a gépjármű tulajdonosa hosszabb időt tölt e tagállamokban.
Amennyiben a javaslatot az Európai Parlament és a Tanács is elfogadja, az az alábbi előnyökkel fog járni:

- Azoknak a polgároknak, akik az év egy részét egy másik uniós országban lévő nyaralójukban töltik, autójukat nem kell ott újra nyilvántartásba vetetniük.

- Azoknak, akik véglegesen más uniós országba költöznek, 6 hónapjuk lesz arra, hogy autójukat ott újra nyilvántartásba vetessék.

- Azoknak a polgároknak, akik használt autót vásárolnak vagy adnak el egy másik uniós országban, nem kell újabb műszaki ellenőrzésekkel, sem adminisztratív problémákkal számolniuk.

- Azoknak a polgároknak, akik egy másik uniós országban dolgoznak, és munkaadójuk által az adott országban regisztrált autót használnak, azt ezentúl nem kell ismételten nyilvántartásba vetetniük saját országukban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- Az autókölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások gépjárműveiket újbóli nyilvántartásba vétel nélkül vihetik át egy másik uniós országba a nagyobb vakációk idején (pl. ugyanazokat az autókat tarthatják a tengerparton a nyári szabadságok alatt, és az Alpokban télen). Ezzel alacsonyabbak lesznek a gépjármű-kölcsönzés költségei.
A vállalatok esetében is ugyanez az elv érvényesül: az autókat, kisteherautókat, autóbuszokat és kamionokat abban az EU tagállamban kell nyilvántartásba venni, ahol a cég központi irodája van, és ezt a többi uniós tagországnak el kell fogadnia.

A nyilvántartást végző hatóságok között szorosabb lesz az együttműködés, ami megkönnyíti a lopott autók nyomon követését. Lehetetlen lesz lopott autót regisztráltatni egy másik EU országban.
Számos ellenőrzést teljes egészében eltörölnek, mivel a hatóságok az autókra vonatkozó összes szükséges műszaki információt közvetlenül is megkaphatják az eredetileg regisztráló országban működő hasonló szervektől.

Előzmények

A "2010. évi jelentés az uniós polgárságról: Az uniós polgárok jogainak érvényesülése előtt álló akadályok lebontása" című dokumentumban1 (IP/10/1390, MEMO/10/525) a Bizottság az autók nyilvántartásba vételével kapcsolatos problémákat az egyik olyan fő akadálynak tartotta, amellyel a polgárok mindennapi életükben az uniós jogszabályok biztosította jogaikat gyakorolva szembesülnek. A Bizottság az efféle akadályok felszámolására tervezett 25 konkrét intézkedés egyikeként bejelentette a más uniós tagországban nyilvántartásba vett gépjárművek regisztrálásához szükséges formalitások és feltételek egyszerűsítését.

A 2011-es nyilvános konzultációra válaszoló 651 polgár és 151 vállalkozás a következő problémákról tett említést:
A regisztrációval kapcsolatos problémák negatívan érintik mind a polgárokat, mind a vállalkozásokat. A hosszúra nyúló eljárásokat (a polgárok 77,8 %-a, a vállalkozások 83,1 %-a) és a pluszköltséget (a polgárok 86,5 %-a, a vállalkozások 81,4 %-a) szokták az fő hatások között emlegetni: ezek a vállalkozások 50,8 %-át tartják vissza attól, hogy egyik tagállamból a másikba telepítsenek át autókat. Ezért érzi a megkérdezett vállalkozások 55,9 %-a, hogy ez a probléma súlyosan befolyásolja termelékenységét; 64,4 %-uk szerint a növekedést is. Végezetül pedig a polgárok 23,7 %-a és a vállalkozások 28,8 %-a jelentette ki, hogy nem sikerült más tagállamban nyilvántartásba vetetnie gépjárművét.

A következő lépések

A javaslatot ezt követően megvitatja az Európai Parlament és a Tanács. Jóváhagyása esetén a tagállamoknak egy évük lesz arra, hogy felkészüljenek az új eljárásokra, például az adatcsere-softwarek tekintetében, stb.

A Bizottság még ebben az évben kezdeményezni fogja azoknak az uniós szabályoknak a tisztázását, amelyeket a tagállamoknak a gépkocsi-nyilvántartási, illetve a gépkocsiforgalmi adókkal kapcsolatban be kell tartaniuk. A Bizottság emellett ajánlásokat fog tenni a belső piac működésének javítása érdekében, különösen az autók olyan esetekben fennálló kettős megadóztatásának elkerülésére, amikor a polgárok egyik tagállamból a másikba költöznek, továbbá a több tagállamra kiterjedő autókölcsönzés akadályainak elhárítására.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem