Jön a használt autók feketelistája

Pénzcentrum
2011. július 5. 12:32

A közúti közlekedésben részt vevő - majdnem - minden jármű számára kötelező jelleggel írja elő a jogszabály a felelősségbiztosítás meglétét. Mivel ilyen tartalmú papír nélkül még működőképesek a motorral hajtott járművek is, így az üzemeltetőik egy része hajlamos megfeledkezni ezen szerződés megkötéséről. Az általuk okozott károkat - közvetve - a többi, szerződéssel rendelkező és a díjat szabály szerint fizető közlekedő téríti meg.

Az Autós Nagykoalíció és a Magyar Biztosítók Szövetsége a két fél által 2011. július 5-én aláírt együttműködési megállapodás értelmében ezen kíván változtatni. Nem utolsó sorban a feketegazdaság visszaszorítást is remélik a felek az együttműködéstől, egyeztetnek a tagjaikat érintő kérdésekben, jogszabály- előkészítési, véleményezési és szakmai anyagkészítési munkájukban. A közösen képviselhető álláspontot egymást támogatva, a nem egyeztethető témákat önállóan képviselik oly módon, hogy sem ekkor, sem más alkalommal egymás jó hírnevét, szakmai hitelességét nem sértik, véleményét tiszteletben tartják. Az Autós Nagykoalíció és a MABISZ együttműködnek abban is, hogy Magyarországon valamennyi gépjármű rendelkezzék kötelező gépjármű felelősségbiztosítással.

Az elmúlt időszak jogszabályi szigorításai és - remélhetően - a magyar autós társadalom felelős magatartásának köszönhetően valamelyest már csökkent a biztosítatlan járművek száma. Becsült arányuk a MABISZ GKI által kifizetett károk alapján megközelíti 2,5 %-ot, amelyet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) adatai is alátámasztanak. A MABISZ GKI évente mintegy 2 milliárd forintot fizet ki a biztosítatlan gépjárművek által okozott károkra.


Amennyiben ez az érték tovább csökken - konvergál a nullához -, úgy ez a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások díjának hasonló mértékű csökkenését is eredményezheti.

A használtautó vásárlók számára lehet majd előnyös az az adatbázis, amit a most megállapodást kötő felek kívánnak létrehozni a járművek "előéletének" nyilvántartása érdekében.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem