Az édesanya a szalag mellett várta a babakocsijukat, de arra nem számított, hogy egyáltalán nem ott fog érkezni.
Nemrég adták át Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, egykori Ferihegy, 2A és 2B termináljait összekapcsoló, elsősorban kereskedelmi és szolgáltató funkciókat betöltő területet, a SkyCourt vagyis Égi Udvar fantázia névre hallgató komplexumot, máris itt a hír, hogy a reptér vezetése készen áll egy új 2C terminál építésére is. Ez derült ki Jost Lammers a Népszabadságnak adott interjújából.
Jost Lammers, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója úgy nyilatkozott a napilapnak adott interjújában, hogy amennyiben marad a ma látható forgalomnövekedés Magyarország legforgalmasabb nemzetközi repterén, és ez a növekedés indokolja a fejlesztést, akkor a tulajdonos készen áll egy újabb terminál, 2C kialakítására.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







