8 °C Budapest

Feketén őrzik a nemzeti repülőteret?

2011. május 4. 10:02 2 perc

Erős a gyanú, hogy feketemunkások őrzik a Liszt Ferenc Repülőteret - adta hírül a Bors. A lapot az ügyben eljáró Repülőtéri Rendőr Igazgatóság úgy tájékoztatta, hogy kétséget kizáróan megállapítható az adócsalás alapos gyanúja a Budapest Airport (BA) Zrt. Fegyveres Biztonsági Őrségénél.

Április 26-án számolt be először a Bors a nyomozásról. Sárközi Alexandra őrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi szóvivője közölte, hogy munkaszerződés nélküli foglalkoztatással elkövetett adócsalás miatt indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren alkalmazott fegyveres biztonsági őrök ügyében. A hatóság tájékoztatása szerint az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja, a rendelkezésre álló adatokat gyűjtötték be, és tanúkat hallgattak meg az adónyomozók. Az adóhivatalnál a rendőrök tettek feljelentést, mert azt feltételezték, hogy feketemunkások őrzik a nemzetbiztonsági szempontból kiemelt légikikötőt.

A lap birtokába került iratokból az derül ki, hogy a BA Zrt. Fegyveres Biztonsági Őrség ellen repülőtéri dolgozóktól származó információk alapján indítottak nyomozást, mert többen azt tapasztalták, hogy innen-onnan összeszedett és munkaszerződés nélkül dolgoztatott őrök jártak-keltek a repülőtér területén. A nemzetbiztonsági szempontból kiemelt területre a rendőrök is csupán ellenőrzés után léphetnek be, ami komolytalannak tűnik, ha szedett-vedett őrök végzik. Bár a nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik, a feljelentés alapját képező jelentésekben a törvénytelenül foglalkoztató cég vezetőit gyanúsítják meg a szabálytalanságok elkövetésével.

Hardy Mihály, a BA Zrt. szóvivője korábban a lapnak azt nyilatkozta: "tündérmese, ilyen nem történt". A szóvivő akkor sem kívánt változtatni álláspontján, amikor szembesítették a ténnyel, miszerint a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság vizsgálata alapján igenis fennáll az alapos gyanú, hogy az említett bűncselekményt valaki elkövette a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 3. 08:17