-2 °C Budapest

A legjobb magyar strandok 2010-ben: itt A LISTA

2010. augusztus 13. 05:22

Kékhullám: nyár végére sikerült kiosztani... Van egy rossz és két jó hírünk. A rossz, hogy már csak fél hónap maradt az idei nyárból. A jó hír viszont, hogy a meteorológusok a következő napokra is strandidővel kecsegtetnek bennünket, ráadásul a Pénzcentrum most megmutatja, hol érdemes fürdened a legnagyobb hazai tavaknál.

A Kékhullám Zászlókat azok a balatoni, Fertő tói, Velencei-tavi és Tisza-tói strandok és kikötők nyerhetik el, amelyek a legtisztább fürdővízzel és partszakasszal rendelkeznek, megfelelő infrastrukturális és higiéniai feltételeket biztosítanak, valamint kiemelten figyelnek a biztonságra és a gyermekekre is.

30 balatoni, egy Fertő-tói, egy Velencei-tavi és egy Fertő tói strand kapta meg a minőségi strandoknak járó zászlót az idén, a kikötők közül öt balatoni részesülhet az elismerésben, mely egy évre szól, és évről-évre megújítható.

Az elismerést minden év júniusában, azaz az igazi strandszezon kezdetén szokta átadni a Balatoni Szövetég és a vízügyeket felügyelő minisztérium. Idén nyáron a korábbi Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megszűnésével/beolvadásával a Vidékfejlesztési Minisztérium lett volna illetékes a díjátadásban. A Pénzcentrum információi szerint azonban a minisztérium és a szakmai szervezet együttműködése idén nem jött össze, ezért csúszott augusztusra a Kékhullám Zászlók átadása.

Ki kaphatja meg a díjat?

A Kékhullám Zászlókat azok a balatoni, Fertő tói, Velencei-tavi és Tisza-tói strandok és kikötők nyerhetik el, amelyek a legtisztább fürdővízzel és partszakasszal rendelkeznek, megfelelő infrastrukturális és higiéniai feltételeket biztosítanak, valamint kiemelten figyelnek a biztonságra és a gyermekekre is.

A Kékhullám zászlóra pályázó fürdőhelyeknek szigorú követelményeket kell teljesíteniük. A pontozásnál a szakemberek figyelembe vették, hogy milyen a víz minősége, mennyire rendezett a strand területe, mennyi pihenőhely jut egy főre, kellő figyelmet fordítanak-e a strand tisztaságára, a hulladékgyűjtésre és a higiénés feltételekre. Az értékelésnél fontos szempont volt a biztonság is: vizsgálták, hogy van-e úszómester, elsősegély-nyújtó hely, és hogy milyen a vízimentő-szolgálat.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 


Egy Kékhullám zászlós strandon biztosítani kell a mozgáskorlátozottak számára a megfelelő illemhelyeket, rámpákat, és a legkisebbeknek is biztonságban kell lenniük. Vizsgálták azt is, hogy a fürdőzőket megfelelően tájékoztatják-e a vízminőségről, hogy a hajózóktól elkülönülten lehet-e fürödni, és hogy milyen sportolási, étkezési és szórakozási lehetőségek vannak. Fontos szempont a környezetvédelem is: egyre több helyen jelennek meg a szelektív hulladékgyűjtő szigetek.

A listában szerepelnek szabad strandok is: ezek főleg önkormányzati kezelésben vannak, és az ingyenes belépésért cserébe a fizetős helyekhez hasonló minőségi szolgáltatásokat kínálnak.

A legjobb strandok listája

NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 15. 07:07