17 °C Budapest

Budapest megelőzi New Yorkot az élhető városok listáján!

MTI
2010. február 11. 10:02

Budapesten majdnem olyan jók a mindennapi élet általános feltételei, mint Londonban, és valamivel jobbak, mint New Yorkban - ez derül ki az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház friss összeállításából, amely szerint a kanadai Vancouver nyújtja a legjobb városi életkörülményeket a világon.

Az Economist Intelligence Unit (EIU), a világ legnagyobb, nem befektetési banki elemző és előrejelző intézete által rendszeresen elkészített, az idén is 140 nagyvárost tartalmazó életminőségi lista öt átfogó kategóriában - stabilitás, egészségügyi ellátás, oktatás, kultúra és környezet, valamint infrastruktúra -, összesen harminc mennyiségi és minőségi ismérv alapján számszerű indexet ad meg a vizsgált városok "élhetőségére".

Az 1-es osztályzat "elviselhetetlen", a 100-as "ideális" életkörülményeket jelöl. A 80 pontnál jobb osztályzatú városokban az EIU szerint alig jelentkeznek "életszínvonalbeli kihívások", az 50 alatti pontszámok ugyanakkor "a legtöbb vonatkozásban igencsak szűkös" életfeltételeket jeleznek. 

A ház az általa alkalmazott kritériumok alapján a kelet-európai térségben Budapestet találta a leginkább élhetőnek; a magyar főváros a 140-es listán - 88,2 ponttal - az 55. helyre került, ugyanoda, ahol az előző, tavaly júniusban közölt listán is volt.

Budapest után a térségből Prága következik, amely szintén megőrizte tavalyi értékelését: 84,0 ponttal a 60. helyen áll. Varsó 78,2 pontja a 71. helyhez volt elégséges. A kelet-európai EU-térségben Szófiáé a leggyengébb helyezés: a bolgár főváros 70,5 ponttal a 88. helyre került.

Budapestet az idei EIU-listán közvetlenül London előzi meg, és New York követi, 88,4, illetve 86,6 ponttal. A magyar főváros "élhetőségi" kritériumai közül az oktatási feltételeket kiemelkedőnek találták az EIU elemzői; ez a kategória a maximális 100 pontot kapta. A kultúra és környezet kategória 90, az egészségügyi ellátás 91,7 pontos lett, az infrastruktúra általános állapotát azonban csak 80,4 pontra, a stabilitást pedig 85 pontra értékelték az idei lista összeállítói.

Az élvonalat kanadai, európai és ausztrál nagyvárosok alkotják. Az idei élhetőségi lista első helyezettje változatlanul a kanadai Vancouver, 98,0 ponttal, utána Bécs (97,9), az ausztráliai Melbourne (97,5), a kanadai Toronto (97,2), majd a szintén kanadai Calgary (96,6) következik.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az első tízes mezőnybe négy ausztráliai - Melbourne, Sydney, Perth, Adelaide -, három kanadai - Vancouver, Toronto, Calgary -, két európai - Bécs, Helsinki - és egy új-zélandi város - Auckland - került. A legélhetőbb amerikai város az EIU felmérése szerint a 92,3 ponttal 29. helyre sorolt Pittsburgh.

Az EIU londoni elemzői által összeállított rangsort - csakúgy, mint tavaly - a zimbabwei Harare zárja, 37,5 ponttal a 140. helyen, eggyel felette a bangladesi Dakka áll, 38,7 ponttal, holtversenyben Algírral. Általánosságban Nyugat-Európa és Észak-Amerika városai nyújtják a legjobb életfeltételeket; az előbbiek pontátlaga a megszerezhető 100-ból 92,1, az utóbbiaké 91,5.

A világátlag 76,0, Kelet-Európa átlaga 72,1 pont. Az EIU kiemeli az idei két legnagyobb nemzetközi sporteseménye, a vancouveri téli olimpia és a dél-afrikai labdarúgó világbajnokság helyszínei közötti kirívó különbséget, felidézve, hogy a kanadai nagyváros a listavezető, a dél-afrikai Johannesburg ugyanakkor a 92. helyre került. A ház szerint Dél-Afrikával kapcsolatban elsősorban biztonsági aggályok merülnek fel, tekintettel az erőszakos bűncselekmények nagy számára.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 29. 08:59
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom