Július elsejétől nemcsak az új autókért, hanem a szervizelésért is többet kell fizetni. Az általános forgalmi adó emelése miatt újra virágkorukat élhetik majd a "fusiszervizek", és nőhet a feketekereskedelem.
Minimum 5 %-kal drágultak elsejétől a személygépjárművek, de az áfa emelése a szervizköltségeket is megemelte. Az alkatrészek árai és az anyagköltség szintén legalább 5 %-kal kerül majd többe, amit megtetéz az 5 %-kal drágább munkadíj. A szervizek szerint érvényesíteniük kell áraikban a magasabb áfát, ami miatt forgalom-visszaeséstől tartanak még akkor is, ha a fiatalabb gépkocsik többsége szervizköteles.
Nagyobb autószervizek szerint a pár éves személygépjárművek mellett aligha számíthatnak azokra a tulajdonosokra, akik eddig a minőségi munka miatt választották a márkaszervizeket. Félelmeik szerint többen a magánszervizeket fogják felkeresni a kisebb költségek miatt.
"Nem kell versenyezni a kisebb műhelyekkel. Mellettünk szól, hogy európai garanciát adunk a javításokra, amelyet más országokban is elfogadnak. Nem így az általunk csak szögeldéknek hívott szervizek" - mondta Schiller Péter autókereskedés-tulajdonos. Mások attól is tartanak, hogy többen olyan műhelyeket keresnek fel, ahol számla nélkül is elvégzik a javítást. Ezzel tovább burjánozhat a feketekereskedelem.
"Nem örülünk az áfa megemelésének. Az értékesítés minden eddiginél kisebbre zsugorodott, s lesz még lejjebb is" - mondta Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke. Júliustól például a 3 millió forintos autók minimum 100 ezer forinttal kerülnek többe, pedig a korábbi alacsony, akciókkal leszorított áron sem tudták járműveiket értékesíteni a kereskedők. A visszaesés mértékének súlyosbodása miatt a 800 hazai autókereskedés harmada, pesszimisták szerint a fele is veszélybe kerül, s velük a munkahelyek ezrei is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"3 éve az áfa-csökkentéssel párhuzamosan a regisztrációs adót 30-40 %-kal megemelte a Pénzügyminisztérium, így tartotta féken az árcsökkentést. Most azt szerettük volna, hogy csökkentsék a regisztrációs adót, ami kompenzálná az áremelkedést, de erről hallani sem akart a minisztérium. Pedig az értékesítések drasztikus csökkenése miatt éves szinten 120 milliárd forinttól esik el a költségvetés, amelyből 40 milliárd a regisztrációs adó, 80 milliárd pedig az áfa kiesése" - jegyezte meg Fojt Attila.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.








