23 °C Budapest

Ukrajnában tankoltunk: a hullazsákon megbukhat az üzlet

2009. július 8. 06:20

Ötezerrel olcsóbb egy normál tank benzin Míg hazánkban a mai naptól érvényes 7 forintos üzemanyagár csökkentésnek is örülhetünk, addig Ukrajnában még mindig jóval 200 forint alatt vannak a tarifák. Északkeleti szomszédunknál a hazai 12 ezer forintos költséggel szemben egy 40 literes üzemanyagtartállyal rendelkező benzines autó valamivel kevesebb, mint 7 ezer forintból teletankolható.

A magyar-ukrán határátkelés nem volt olyan egyszerű, mint azt korábban gondoltuk, a leginkább az olcsóbb benzinért várakozó autósok kígyózó sorokban álltak a határátkelő előtt. Körülbelül egy óra várakozás után sikerült átjutni Ukrajnába (az előttünk álló autósok figyelmeztettek, hogy érdemes némi kenyérre valót elrejteni az útlevélbe, de az ukrán kiskatonák is nagy érmegyűjtő hírében állnak).

A határtól alig párszáz méterre találtuk az első kutat, de mivel a körülbelül 8-10 kilométerre található városban is akadt dolgunk, csak visszafelé tankoltunk, hogy össze tudjuk hasonlítani az árakat a többi töltőállomás tarifáival. Végül - a benzinturizmusra tekintettel nem meglepő módon - a határátkelőhöz legközelebbi kúton bizonyultak a legalacsonyabbnak az árak, ahol egy ötezresért közel 30 liter üzemanyagot vételeztünk (gázolajból 36 liter jött volna ki, ha dízelautóval megyünk).

Ha átértünk a határon, akkor kapcsoljuk le a világítást, mert ez nappal Ukrajnában nem kötelező, emiatt a rendőrök is könnyebben kiszúrhatnak. A csomagtartóban legyen egy tűzoltó készülék, valamint az utasok számának megfelelő hullazsák, mivel ennek hiányában készpénzbüntetésre lehet számítani és máris oda a benzinen megspórolt pénz.

A visszaúton másfél órába telt a határon való átjutás, az autót megkocogtatták (valószínűleg cigit kerestek), tükörrel benéztek az ülések alá, ellenőrizték a csomagtartót, stb. A "kiszpapír" kitöltésére szeretnénk még felhívni a figyelmet, egy kis alapú (ukrán és angol nyelvű) nyomtatványon fel kell tüntetni a beutazók adatait, az utazás célját és az autóban található üzemanyag mennyiségét, kifelé erről újfent nyilatkozni kell.

Egyik Ukrajnában élő olvasónk jelezte, hogy a hullazsák nem kötelező tartozék, sok ott élő még nem is hallott ilyesmiről. Úgy vélik, hogy a magyar autósok tájékozatlanságát kihasználva, a határmenti rendőrök ezen indok alapján gyűjtenek zsebpénzt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A románok az uniós lista élén

A mai naptól 7-7 forinttal csökken a benzin és a gázolaj literenkénti egységára. Bár az egyes kutak eltérő árképzése miatt vannak különbségek, a benzin literjéért átlagosan 301-303 forintot kell fizetni, a gázolaj pedig 280-282 forintba kerül.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 29. kedd
Péter
18. hét
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33