A modern detroiti autógyártás egyik legfényesebb csillaga, a Cadillac nevét Antoine Laumet de La Mothe-ról, Cadillac grófjáról kapta, aki 1701-ben saját pénzből megalapította Fort Pontchartrain du Détroit erődjét.
Háromszáznyolc évvel később kihunyt a csillag, bezárják ugyanis Detroit utolsó belvárosi Cadillac-kereskedését is. A Dalgleish Cadillac 1954 óta árusította a General Motors luxusmárkájának gépjárműveit, 2010 szeptemberétől azonban kénytelen lesz lehúzni a rolót, mivel ez is benne van a csődbement autógyártóval kötött újrastrukturálási megállapodásban - írta a Reuters.
A tulajdonos, a 80 éves Doug Dalgleish ledöbbent és fel is háborodott: - Még csak ahhoz sem vették a bátorságot, hogy valaki aláírja a döntésről szóló határozatot.
A kereskedés amúgy a Cadillac egyik ékköve volt. 1954-ben alapította Doug édesapja, Charles Dalgleish, aki Kanadában született skót bevándorlók gyermekeként. Az üzlethelyiség ugyanis 1964-ben alig néhány utcasaroknyira költözött a GM vezérigazgatóságától, mindössze kőhajításnyira attól a helytől, ahol az első Cadillac épült 1902-ben. A család és néhány elkötelezett törzsvásárló nem akarja feladni a harcot - mint mondták addig harcolnak a patinás üzletért, ameddig csak lehetséges.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








