A Ferrari elnökének szerdai informatív bejelentését követően az autógyár szóvivője hivatalosan is megerősítette, hogy a száguldó cirkusz következő szezonjára szponzorszerződést kötöttek a világ legolcsóbb személykocsiját gyártó indiai Tata autógyárral. Luca de Montezemolo elnök mindkét vállalat életében történelmi pillanatnak nevezte a szerződés aláírását.

Luca di Montezemolo és Ratan Tata kézfogása
A Tata és a Ferrari anyavállalatának tekinthető Fiat kapcsolata nem ma kezdődött, a két gyártó már 2006-ban motorszállítói megállapodást kötött egymással.
Az elmúlt időszakban a kapcsolatuk még szorosabbá vált, ennek újabb állomása a népszerű olasz istállóval a napokban aláírt támogatói szerződés.
"Történelmi pillanathoz érkeztünk! Ez lesz az első alkalom, hogy egy indiai támogató emblémája kerül az autóinkra!" - mondta a Ferrari elnöke. A szerződés részleteiről egyelőre nem adtak tájékoztatást, de megállapodás publikus pontjait kellő időben ismertetni fogják.
Az indiai gyár névadó tulajdonosa - Ratan Tata - korábban úgy nyilatkozott az olasz sajtóban, hogy sosem rejtette véka alá az autósportok iránti szenvedélyét, gyermekkorában sokszor álmodott arról, hogy egyszer ő is pilóta lesz. Ez az álom ugyan nem vált valóra, de mindenért kárpótolja az a tény, hogy a Ferrari részvényese és szponzora lehet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az olaszok nagy reményeket fűznek a kontraktushoz, melynek köszönhetően még jövedelmezőbbé válhat az egyébként is folyamatosan bővülő indiai piac.

Három évvel ezelőtt a Tata egyengette az indiaiak Baumgartner Zsoltijának (Narain Karthikeyannak) Forma-1-es karrierjét. A versenyző a 2005-ös idényben Eddie Jordan istállójában szerepelt, később a Williams csapatánál volt tesztpilóta.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







