11 °C Budapest

Lerántották a leplet: mit láthatunk a különleges múzeumban?

Pénzcentrum
2008. november 5. 11:00

A Zuffenhausenben megtalálható új, az 1976-ban megnyitottat váltó Porsche-múzeumban a gyár legnagyobb kocsijait lehet majd látni. Most már azonban a pontosabbat is lehet tudni arról, milyen modellek állnak majd a reflektorfényben.

A hét végéig összesen 80 modellt vonultatnak fel, az első 6 bemutatásra váró kocsi között ott van a legendás 356 Cabriolet, illetve a Porsche 924-es első prototípusa is.

A múzeum egyelőre még zárva tart a nagy nyilvánosság előtt, mivel szeretnék mindenképpen teljessé tenni gyűjteményüket, mielőtt azt mindenki megcsodálhatná. A célok szerint a jövő év első negyedévében nyitják majd meg a minden bizonnyal nagy érdeklődésre számot tartó múzeumot.

A tervek szerint a teljes bemutatandó állomány megközelíti majd a 300 darabot. A kiállítás három téma körül forog majd: a Porsche szelleme, az ikonikus 911-es modell, s a cég története a motorsportok területén.

A legtöbb kiállított modellt az eredeti állapotában állítják helyre, sőt ezek teljesen működőképesek lesznek, s még vezetni is lehet őket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A 300 kiállított kocsi azonban nem állandó szám, a Porsche egy gördülő múzeumot szeretne, ahová folyamatosan áramlanak be a kocsik egyre színesítve a látogatók számára nyújtott élményt.

NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 21. 21:02
Agrárszektor  |  2026. szeptember 21. 20:33