Talmácsi és Baumgartner sikerei után újabb magyar csillag a motorsport egén!

Pénzcentrum
2008. október 7. 08:32

Múlt vasárnap került megrendezésre Las Vegasban a Nascar Truck-sorozat Qwik Liner 350-es futama, ahol a Green Light Racing is jelen volt. Itt Makai György találkozott a csapat vezetőivel, és egyeztettek még néhány dolgot a SportHíradó autóversenyzőjével a szeptember 27-i versennyel és a pilóta jövőjével kapcsolatban. A kép igencsak pozitívnak tűnik...

A vegasi versenyre Magyarországról kiutazott Makai György magyar menedzsere Szeghalmi László, aki a legális gyorsulási versenyek magyarországi megalapítója. A magyar különítmény közösen nézte végig a viadalt. Szeghalmi emellett tárgyalt Bobby Dotter-rel, az istálló egyik tulajdonosával a hódmezővásárhelyi pilóta 2009-es lehetőségeivel kapcsolatban.

Több mint jó hír, a csapat és a menedzsment is úgy tervezi, hogy Makai György egy teljes szezont fog végigversenyezni és felváltva indul majd az ASA LM-kategóriában, és a Craftsman Truck-versenyeken.

Visszatérve a Las Vegas-i futamra, a Green Light Racing végül a középmezőnyben végzett, nagyon nehéz körülmények között, hiszen egy nap alatt ment le a verseny teljes programja. Az "erőltetett menet" a reggeli edzésekkel kezdődött, délután a kétkörös időmérőt, helyi idő szerint este hétkor pedig a futamot rendezték.

A csapat a verseny után rögtön visszaindult észak-karolinai központjába, Mooresville-be. Míg Szeghalmi László a rövid, mindössze háromnapos látogatását követően Magyarországra repült, Makai György pár napig Las Vegas-ban marad. A városban amerikai menedzsere biztosítja neki a profi hátteret, a kifogástalan edzéslehetőséget.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

"Nagyon nagy élmény volt számomra a futam, most voltam életemben először éjszakai versenyen. Innentől kezdve még három napig készülök fizikálisan, miközben természetesen az angoltudásomat is csiszolgatom. Aztán elutazom Floridába és jöhet a verseny."
Makai elmondta, hogy reményei szerint a Hungaroringen az Október 23-ai EVO Neo Gyorsulási versenyen a magyar közönséggel is találkozhat.

A magyar autóversenyző szerdán repül Daytona Beachre, ahol szeptember 27-én, pénteken áll rajthoz a New Smyrna Beach-i ASA LM versenyen.

NAPTÁR
Tovább
2021. május 16. vasárnap
Mózes, Botond
19. hét
Május 16.
A fény világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?