A kormányzati- és biztonsági szakértők régóta küzdenek az alkoholos befolyás és a drog hatása alatti vezetés visszaszorításáért, de a kutatások szerint egyre nagyobb veszélyt jelent a vezetés közben történő üzenetírás. A brit közlekedéstudományi intézetben végzett tesztek megdöbbentő eredménnyel zárultak.
A felmérés eredményeiből azt a következtetést vonták le a kutatók, hogy az SMS írás 35 %-kal növeli meg a sofőrök reakcióidejét, ezzel szemben a törvény szerint megengedett mértékű alkoholt elfogyasztó vezetők 12 %-kal, a cannabis hatása alatt lévő sofőrök 21 %-kal cselekedtek lassabban váratlan esetben.

A hosszabb reakcióidő mellett más vezetéstechnikai képességek is megváltoznak, nehezebb kormányozni, a járművet az úton tartani, a megfelelő követési távolságban haladni az előttünk lévő autó mögött. Igaz, hogy az alkoholt és a drogot fogyasztó alanyok csak a vezetésre koncentráltak és úgy érték el ezeket az eredményeket, de az üzenetírás sokkal veszélyesebb, mert a sofőrök egyik kezükkel elengedik a kormányt és nem az utat nézik.
A rendőrség elsősorban azokat bünteti, akik mobiltelefonon beszélnek vezetés közben, igaz az SMS-ezőket nagyon nehéz elkapni, mert a legtöbben a kormány alatt tartják a készüléket. A gyakorlati tesztek mellett háromezer fiatalt kérdeztek meg és a válaszadók fele már olvasott, vagy írt SMS-t vezetés közben. A rendőrség fokozottan fel kívánja hívni a jövőben a sofőrök figyelmét a vezetés közben történő üzenetírás veszélyeire.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







