Ha már az ember milliókat költ egy autóra, azért cserébe szeretne is valamit kapni. Egy befektetés csak akkor éri meg, ha a végén van belőle valamennyi eredmény. Az autók amortizálódása habár elkerülhetetlen, a tulajdonos szeretné a legmagasabb összeget kapni érte amikor eladja. A Bankrate most összeállította, hogy melyek azok a modellek, amik leginkább megérik az árukat, vagyis 5 év után még mindig érnek valamit, illetve melyek azok, amelyek 5 év alatt eladhatatlanná válnak...
A maradványérték nem csak az autó megvásárlásánál fontos, a lízingelt kocsi havi törlesztését ugyanúgy érinti, ha magas vagy alacsony a lízingszerződés végén az autó értéke.
A legkevesebb maradványértékkel rendelkező modellek leginkább olyanok, amiket a cégek vállalati autónak használnak. Egy kettőnek ezek közül minőségi problémái is vannak egyesek szerint, a legtöbb gond a koreai márkákkal van még akkor is, ha a sokat fejlődtek a korábbi állapothoz képest.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Itt az ősz, most sokan kezdenek el futni: mutatjuk, mire figyelj, hogy vágj bele
Októberben jön a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál is: még te is fel tudsz készülni.