Még mindig nem értek a végére a magyar rendszámcsalók utáni kutakodásnak a szlovák hatóságok, mivel kiderült, hogy a vártnál nagyobb falatról van szó, jóval több az adat mint képzelték, ezért egyelőre csak előzetes tájékoztatást tudtak küldeni a magyar partnerszervezetnek - írja a Világgazdaság.
Amint arról többször beszámolunk, egy nagyobb értékű kocsi esetén akár egymillió forintot is meg lehet spórolni a regisztrációs adón a külföldi forgalomba helyeztetéssel. A legtöbben ugyan kétségkívül Szlovákiát választották, mára azonban amerikai és afrikai rendszámmal is bőven láthatunk autókat a hazai utakon.
Egyes becslések szerint 10 ezernél is több külföldi rendszámú autó van itthon, így a magyar költségvetés több százmillió forinttól esik el. A szlovák vámhatóság most vizsgálja, hogy jogosan használják-e az autósok Magyarországon a szlovák rendszámot, vagyis hogy életvitelszerűen laknak-e ott, illetve tényleges gazdálkodást folytatnak-e, fizetik-e az ottani adókat.
Az eddigi vizsgálat a gazdálkodó szervezetek között tárt fel egy igazán kirívó esetet: egy cég 245 gépkocsit helyeztetett forgalomba a szomszéd országban. A hazai utakon ősztől indulnak meg a komoly ellenőrzések, egyelőre ugyanis rengeteg a külföldi turista.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








