A Budapesti Rendőr-főkapitányság már nem csak a parkolási cégeknél történt visszásságokra kíváncsi, hanem arra is, miért nem működött az ellenőrzés. A nyomozásban a parkolási díjak megfigyelését ellenőrző E-Kontrol Kft. tevékenységét is megvizsgálják - írja a Magyar Hírlap.
Az egyik feljelentés szerint a parkolóőrök a pótdíjfizetési felszólításokat manipulálták a számítógépes rendszerben.
A Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft-ről kiderült, hogy feltehetőleg 6-7 parkolóőr foglalkozott rendszeresen azzal, hogy a fővárosban működő üzletek alkalmazottaitól és egyes kocsik tulajdonosaitól alkalmanként 500-1000 Ft-ot kért, melyért cserébe jegy nélkül parkolhattak.
A hivatalos tarifánál jóval kedvezőbb összegből egy volt alkalmazott kitálalása szerint szinte mindenkinek jutott a cégnél. Egy hangfelvétel bizonyítja, hogy még az ügyvezető igazgató is tudott a több tízmillió forintos korrupcióról, mégsem tett semmit.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








