0 °C Budapest

Az autópálya-kezelő felkészült, jöhet a rajt!

Pénzcentrum
2008. július 29. 12:13 3 perc

Idén augusztus 1. és 3. között rendezik meg a Formula 1-es versenysorozat Magyar Nagydíját. A rendezvényhez kapcsolódóan - a korábbi évekhez hasonlóan - 2008-ban is forgalmirend-változásokra kell számítani az M3 autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán.

A 23. Magyar Nagydíj helyszínéhez való zökkenőmentes eljutás biztosításában az Állami Autópálya Kezelő Zrt. az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is jelentős szerepet vállal. Annak érdekében, hogy a versenyre várhatóan nagyszámban kilátogató szurkolók az autópályákon fennakadás nélkül érjék el a Hungaroringet, a Társaság minden szükséges intézkedést meghozott.

A diszpécserszolgálat, a helyi tarifával hívható Call Center szolgálat (06 40 40 50 60, magyar és angol nyelven) és a rendezvény által generált rendkívüli forgalom lebonyolításában érintett pályaszakaszok mérnökségei (elsősorban az M1 és M3 autópályán) megerősített készültségben várják a rájuk háruló feladatokat. Az úthasználók aktuális forgalmi információkat kérhetnek az érintett pályaszakaszokról SMS-ben. Az adatok lekéréséhez a kiválasztott autópálya kódját (M0, M1, M3; M30, M7) kell elküldeni a 06 70 777 4636 -as telefonszámra.

A Hungaroring környéki forgalmi rend változásai alapvetően az elmúlt évek gyakorlatát követik. Az M3 autópálya jobb oldalán, a 2/B autóút csomópontja és a Ring pihenőhely között (13-18. km-szelvény) a leállósávon külön forgalmi sávot alakítanak ki terelőelemekkel elválasztva a VIP-vendégek részére. A versenypálya felé a Ring pihenőhelyen keresztül csak a VIP-vendégek hajthatnak ki.

A többi néző a 19 + 150 km-szelvénynél létesített ideiglenes lehajtónál kanyarodhat a Hungaroringhez vezető összekötőútra. A versenypálya Budapestről a 23-as jelzésű csomópont felől szintén megközelíthető. Az ideiglenes forgalmi rendet az M3 autópálya feletti hidakra szerelt táblák fogják jelezni. Az M3-as autópálya felől a verseny helyszíne a 13. km szelvénytől útdíj megfizetése ellenében közelíthető meg.

A verseny után Budapest felé a 23-as jelzésű csomópontnál, illetve a Ring pihenőhelyen keresztül lehet felhajtani az autópályára. A pihenőhelynél a forgalom becsatlakozását a Gödöllői Mérnökség munkatársai mozgó tereléssel segítik. Szükség esetén a haladósávot is lezárják, így a pihenőhelyről felhajtók elsőbbségadási kötelezettség nélkül juthatnak fel a pályára. Ha a forgalom megkívánja, a pihenőhelytől Budapest felé a leállósáv is igénybe vehető.

Erre táblák fogják felhívni a figyelmet. Az M3 autópálya Budapestről Gödöllő felé vezető szakaszán hosszabb menetidőre szombat és vasárnap délelőtt, valamint csütörtök délután, az ingyenes boxlátogatás idején lehet számítani. A Budapestre vezető szakasz forgalma szombaton az időmérő edzés után, 14 és 15 óra között, vasárnap pedig a verseny végeztével, 16 és 18 óra között fog jelentősen megnövekedni.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Fontos tudni, hogy a verseny ideje alatt a forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében az ÁAK Zrt. által kezelt gyorsforgalmi úthálózat teljes hosszán szünetelnek a kapacitáscsökkenéssel járó felújítási munkálatok, vagyis irányonként 2-2 sáv mindenütt biztosított lesz. Ebből kifolyólag forgalomkorlátozásra és terelésre csak baleset esetén kerül majd sor.

A turisztikai szezonban amúgy is igen magas e-matrica eladási mutatók a Magyar Nagydíj hétvégéjén tovább emelkednek. Az érintett útvonalon (M1-M0-M3) található értékesítőhelyek forgalma az év ezen időszakában várhatóan közel 50%-kal növekszik. Az úthasználók azonban az értékesítő helyeken esetenként előforduló sorban állás helyett pár perc alatt is megválthatják e-matricáikat interneten, mobiltelefonon keresztül SMS-ben, illetve bankkártyás fizetéssel, valamint telefonhívással, akár elővételben is.

Forrás: Állami Autópálya Kezelő Zrt.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?