5 °C Budapest

Minden tizedik elalszik a volán mögött - mik a következmények?

Pénzcentrum
2008. január 7. 13:00

Egy nemrégiben készült brit felmérés szerint minden tizedik autós, aki munkába is ilyen módon jár legalább egyszer elaludt a volán mögött az elmúlt 12 hónapban. Az elalvás azonban nem csak Nagy-Britanniában, de hazánkban is problémát okoz, az éjszakai balesetek jelentős hányadában a baleset elalvásból fakad.

A felmérés arra is rávilágít, hogy a munkába egyéb tömegközlekedési eszközzel vagy gyalog járó autósok esetében az elalvás előfordulása jóval alacsonyabb: csupán a megkérdezett autósok 4 százaléka vallotta be, hogy elaludt a volán mögött. Persze ez abból is fakadhat, hogy ők jóval kevesebbett és alacsonyabb rendszerességgel vezetnek.

A közlekedésbiztonság javításáért küzdő alapítvány arról is megkérdezte a brit autósokat, hogy mennyit alszanak mielőtt kormány mögé ülnének. A válaszadók egy százaléka számolt be arról, hogy legalább egyszer öt óránál kevesebb alvás után vezetett, 3 százalékuk pedig ezt egynél több alkalommal teszi hetente.

Az autóval munkába járók között azoknak az aránya is alacsonyabb, akik még soha nem vezettek felelőtlenül, vagyis minimális alvás nélkül. Míg a bejárók között csupán minden második megkérdezett vélekedett úgy, hogy mindig eleget alszik vezetés előtt, addig a tömegközlekedést választók között ez az arány 65 százalék.

Persze a napi szinten vezetők könnyen a rutinnal indokolhatnák felelőtlenségüket, a baleseti statisztikák azonban arra utalnak, hogy a rutin sem segíthet azokon, akik túl fáradtan kormány mögé ülnek. Ezt erősíti az is, hogy a kamionos balesetek többségében az ok pontosan a kamiont vezető sofőr elalvása.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ha sötétben vagy éjszaka vezetnie kell valakinek, mindenképpen álljon meg legalább két óránként és mozgassa meg tagjait, még akkor is ha a kocsiban nincs túl meleg. A mozgáson és a friss levegőn kívül persze arra is szükség van, hogy a gépjárműben biztosítva legyen a levegő mozgása és ne ugyanazt a 27 fokos levegőt szívjuk egész éjszaka.

Az elalvás kockázata főként autópályán magas, a veszélyérzet ugyanis a szembejövő forgalomtól elzárt útszakaszokon csökken. Az éles kanyarok és a szembejövő forgalom hiánya pedig a koncentrációs képesség csökkenéséhez vezet.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 22. hétfő
Zénó
52. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 21. 20:17