Nem csak a dugódíj jön, van még rosszabb...

Pénzcentrum
2008. január 3. 10:05

A légszennyezettség mérséklése, az egészségesebb környezet megteremtése nem csak Budapesten, de a legtöbb európai nagyvárosban jelentős feladatot állít a döntéshozók elé. A jelek szerint azonban a fővárosokban elterjedt dugódíj bevezetése azonban csak az első lépcsőfok volt a létrán, amely a nagyvárosok élhetőbbé válásához vezet.

London polgármestere nemrégiben bejelentette, hogy a városban február 4-e után a dugódíj emelkedésén felül plusz díjtétellel kell számolnia a városba behajtó buszoknak, teherautóknak, luxusautóknak és nagy teljesítményű sportkocsiknak. A cél ebben az esetben nem a zsúfoltság megszüntetése, hanem a kocsik által kibocsátott szén-dioxid mennyiség csökkentése. A fent említett típusok mellett a terepjáróknak is napi 25 fontot (8500 forintot) kell majd fizetnie azért, mert szennyezik a brit főváros levegőjét.

A decemberi szmogot látva egyáltalán nem meglepő, hogy London nincs egyedül, több olasz nagyváros is hasonló lépéseket tervez, melyek egyelőre Milán esetében kristályosodtak ki leginkább. A 89 ezer autóval rendelkező olasz nagyváros polgármestere ugyancsak a közelmúltban szólt a nyilvánossághoz a EcoPass-tervezet létrejöttével kapcsolatban.

Az EcoPass-tervezet célja, hogy csökkente a légszennyezettséget és egészségesebb életfeltételeket biztosítson a városias területeken. A légszennyezőket sújtó díj azonban várhatóan nem marad Milán "városfalain" belül, a Reuters információi szerint Róma és Torino is hasonló lépéseket fontolgat.

A személygépkocsival közlekedőket is érintő dugódíj bevezetése már hosszú idő óta vita tárgyát képezi Budapest esetében is. Az előzetes becslések szerint azonban a tényleges lépésekre csak a következő évtized elején, a körgyűrű bevezetése után kerül majd sor.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58