19 °C Budapest

4-es metró: újabb fél éves csúszás jöhet "az érdekünkben"

Pénzcentrum
2007. október 24. 08:45

Arra hivatkozva, hogy az utazóközönség érdekében megtoldják a próbaüzem idejét, fél évvel 2011 közepére tolódhat a 4-es metró első szakaszának (Kelenföld - Keleti pályaudvar) átadása - értesült a Népszabadság. Ezt a napokban készül bejelenteni Demszky Gábor főpolgármester annak ünnepélyes apropóján, hogy a második fúrópajzs is eléri a Tétényi úti metróállomást, és áttöri annak falszerkezetét. A lap cikke alapján úgy tűnik: valójában az állomásépítési munkálatok eltolódása állhat az átadási késedelem mögött.

A cikk szerint egyelőre nem tisztázott, hogy kész lesz-e a Fővám téri állomás addigra, mire a fúrópajzs odaér, azaz az állomás építésénél van a fő probléma. A Szent Gellért téren is hasonló a gond, ott leghamarabb év végére, január elejére vehetik ismét birtokba az autósok a már hosszú ideje elkerített kétszer egy sávos utat. Erre már tavaly ősszel sor kellett volna kerüljön.

A lap emlékeztet: a 4-es metró első szakasza a korábbi tervek szerint 2009 végére készült volna el; a főpolgármester tavasszal sajtótájékoztatón jelentette be, hogy e határidőt nem fogják tudni tartani, a beruházás csak egy évre rá készülhet el, viszont az első szakasz költségkeretét akkorra máris 18 százalékkal lépték túl.

2007.09.27 09:15
Veszélyben a 4-es metró támogatása - elzárja az unió a pénzcsapot?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

2007.09.17 16:01
Kritikus helyzetben a metróépítők?

2007.09.04 08:43
Beomlott a 4-es metró Tétényi úti megállójának munkagödre

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 20. szerda
István
34. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?