A kínai autógyártás hibái és hiányosságai már többször előkerültek különböző autótesztek kapcsán, melyekről mi is beszámoltunk. Az eredmények minden esetben azt bizonyították, hogy a nyugati technológia "elsajátítása" a gépjárműgyártás területén korántsem olyan egyszerű feladat, mint ahogy azt a kínai üzemek a textilek terén megtapasztalták.
A legnagyobb ázsiai országból érkező autóimport ezért nem üti meg az európai szabályozók által felállított mércét. A kínai gépjárművek által garantált biztonság ugyanis, amint azt a felső-közép kategóriás Brilliance BS6 esetében is láthattuk, korántsem nevezhető elfogadhatónak.Így hát nem csoda, ha a kínai kormány minden befolyását latba veti annak érdekében, hogy az országban gyártó autóóriásokat rákényszerítse a technológiai információátadás felgyorsítására. A legújabb "áldozat" a Honda, amely a legfrissebb hírek szerint a kínai Gunagzhou Automobile Csoporttal karöltve fog piacra dobni egy új márkát 2010-ben.
A döntés meglehetősen kétélű fegyver a Honda kezében, az óriási növekedési potenciált jelentő kínai piac meghódítása ugyanis mindenképpen szükséges az életben maradáshoz, tekintve hogy az észak-amerikai és az európai piac is jelentős mértékű szűkölést mutatott az elmúlt időszakban.
A hatalmas piacért azonban nagy árat kell fizetnie az autógyártóknak, hiszen az alacsony költségű gyártási folyamatokhoz ők szolgáltatják majd a felbecsülhetetlen értékű technológiát. Azonban nagy annak a veszélye, hogy a fegyver visszafelé sül el, és pontosan a támogatott kínai gyártók válnak majd a legnagyobb konkurenciává.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A japán autóiparnak mindenképpen szüksége van azonban a gyártókapacitások növelésére és főként a beszállítói portfolió diverzifikálására. A Japánban gyártott autók 50 százalékához ugyanis az a beszállító adja az alkatrészt, amely megsérült az eheti földrengésben. Emiatt több gyártónál, így a Toyotánál is áll a termelés.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






