Az elemzők várakozásainak megfelelően az első negyedéves adatok alapján a Toyota átvette a világ elsőszámú autógyártójának szerepét legnagyobb riválisától, a detroiti székhelyű General Motorstól.
Bár az elemzők már régóta úgy vélik, hogy a Toyota az értékesített mennyiséget tekintve utol fogja érni a General Motors, ez az első alkalom, hogy a japán autógyártó tényleges nagy eladási mutatókkal büszkélkedhet.
A Toyota, a cég szóvivőjének elmondása szerint, 2,348 millió gépjárművet értékesített az idő év első három hónapjában, amely jelentős növekedést jelent a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
A GM a több ezer munkahelybe megszüntetésébe és üzembezárásokba kerülő racionalizáció ellenére sem tudta megőrizni elsőbbségét, s a jelek szerint az egyre szűkölő amerikai piaci részesedésre való reakcióként megvalósított kínai piacira lépés sem hozta meg a várt eredményt.
Az elemzők szerint a Toyota sikereit részben az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő hibridjeinek köszönheti.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







