Szoros kontroll: jön az sms, amint átlépted a sebességkorlátot

Pénzcentrum
2007. április 11. 14:00

Természetesen minden szülő, akinek tinédzserkorú gyermeke van és saját kocsival rendelkezik szeretné tudni, hogy a gyermeke biztonságban van. A tengerentúlon az egyik autóbiztosítással foglalkozó cég ezt az igényt szándékszik kielégíteni legújabb szolgáltatásával.

A GPS technológiával működő rendszer segítségével, amelyhez nincs szükség másra, mint egy kisebb méretű GPS rendszer telepítésére, a szülők nyomán tudják követni a gyermekük vezetési stílusát és útjait, akár az Interneten, akár egy mobiltelefon segítségével.

A szolgáltatás ennél azonban többet is nyújt, e-mailben és sms-ben értesíti a szülőket abban az esetben, ha a gyermekük átlépi a sebességhatárt, vagy túlságosan eltávolodik a meghatározott célpontoktól (iskola, munkahely, otthon).

A biztosító társaság minden olyan szülőnek felajánlja majd a szolgáltatást, akinek tinédzserkorú gyermeke van, aki már vezet. Az amerikai autószövetség statisztikái szerint a 16 és 20 év közötti fiatalok elhalálozásának okai között az autóbaleset szerepel az első helyen, évente körülbelül 6000 tinédzsert veszítenek el szülei közúti baleset következtében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58