23 °C Budapest

Újságot is olvashatsz vezetés közben? - Jönnek a sofőr nélküli autók

Pénzcentrum
2007. február 19. 13:00

Egyelőre ezt még nem tehetjük meg, azonban egy San Franciscóban tartott konferencián elhangzottak szerint mindössze 23 évet kell várnunk, ugyanis 2030 körül már új generációs, robot-vezérelt autók veszik át az uralmat az utak felett.

Az intelligens robot-kocsik első generációját várhatóan idén novemberben, egy verseny keretében tesztelik majd. Ezek az autók már képesek megérteni a körülöttük történő változásokat és reagálni azokra.

Sebastian Thrun, a Stanford Egyetem professzora szerint eddig még elegendő volt, ha egy autó érzékelte környezetét. Új kihívást az jelent, hogy a robotok képesek legyenek megérteni is azt.

A Stanford "versenyzője" egy átépített Volkswagen Passat, melynek kormányát, gázpedálját és fék-rendszerét átalakították annak érdekében, hogy azokat teljes mértékben számítógép vezérelhesse. A kocsi lökhárítójába lézeres érzékelőket, radart, illetve GPS-t szereltek, ezek látják el adatokkal az autó fedélzeti számítógépét.

Thrun szerint a mesterséges intelligencia területén tapasztalható ugrásszerű fejlődésnek köszönhetően 2030-ra már sofőr nélküli autók járják majd az utakat. A professzor hozzátette, először a harctéren tesztelik majd a robot-vezérelt autókat, vélekedése szerint 2015-ben kezdődhet majd meg a kocsik harctéri tesztelése.

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

Milliókat bukhat, aki így indít vállalkozást: jól meg kell gondolni, a KATA sem jó mindenre

Sokan alábecsülik, mennyire lényeges alaposan átgondolni, milyen vállalkozási és azzal együtt adózási formát válasszanak induló cégük számára.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 23. hétfő
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?