Szarmata kori település nyomai, török kori pénzérmék és egy épen maradt ágyúgolyó is előkerült az elmúlt időszak régészeti feltárásain Baján és Vaskúton.
Telekom ügyfél vagy, és nálad is lehalt a telefonhálózat? Most elárulta a cég, milyen trükkel orvosolható a probléma
Délelőtt 10 és 11 óra között a Telekom számos ügyfele hívásindítási és hívásfogadási problémát tapasztalt. A szolgáltató tájékoztatása szerint a fennakadást az érintettek nagy részénél már elhárították, a hálózat ismét stabilan működik - árulták el a Telex megkeresésére.
A szolgáltatáskiesés teljesen véletlenszerűen jelentkezett a felhasználóknál. Előfordult, hogy míg az egyik előfizetésről gond nélkül lehetett telefonálni, addig egy másikon egyáltalán nem működött a hívás.
A Telekom a panaszokra reagálva gyorsan jelezte, hogy szakembereik már dolgoznak a hiba elhárításán. A vállalat egyúttal elnézést kért az okozott kellemetlenségekért.
Azoknak az ügyfeleknek, akiknél még mindig nem állt helyre a kapcsolat, a szolgáltató egy egyszerű lépést javasol: röviden kapcsolják be, majd azonnal ki a telefonjukon a repülőgép-üzemmódot. A hiba fennállása alatt átmeneti megoldásként felmerült a 4G-s hanghívást biztosító VoLTE funkció kikapcsolása is.
Frissítés! Telekom: a szolgáltatást helyreállították!
Cikkünk megjelenése után, a délutáni órákban az alábbi nyilatkozatot juttatta el szerkesztőségünknek a Magyar Telekom:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Egyes mobil előfizetőink hívásindítási és fogadási problémát tapasztalhattak ma délelőtt. Kollégáink a szolgáltatást helyreállították, előfizetőinknek javasoljuk, hogy kapcsolják be- és ki a repülőgép üzemmódot eszközükön. A kellemetlenségért ügyfeleink szíves elnézését kérjük."
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








