Nincs programod, ha esik az eső, és lőttek a strandolásnak? Extra látványosság nyílt a Balatonnál: több száz színpompás különlegesség repked szabadon.
Dánia betiltaná a közösségi médiát a 15 év alattiak számára, mivel a miniszterelnök szerint a mobiltelefon és a közösségi média ellopja a fiatalok gyermekkorát, közölte a The Guardian.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök a parlament nyitóülésén jelentette be a javaslatot, ahol kijelentette: "Egy szörnyet szabadítottunk el". Hozzátette, hogy soha korábban nem szenvedett ennyi gyermek és fiatal szorongástól és depressziótól.
A miniszterelnök szerint sok gyermeknek olvasási és koncentrációs nehézségei vannak, és a képernyőkön olyan dolgokat látnak, amelyeket egyetlen gyermeknek vagy fiatalnak sem szabadna látnia.
Bár nem részletezte, pontosan mely platformokat érintené a tiltás, elmondta, hogy több közösségi média platformra is vonatkozna. A tervek szerint a szülőknek lehetőségük lenne engedélyt adni 13 éves kortól ezek használatára.
A tiltás akár már jövőre életbe léphet. Dánia ezzel több más ország példáját követi, ahol szintén szigorú korhatáros szabályozást vezetnek be. Ausztrália a 16 év alattiaknak tiltja meg többek között a Facebook, Snapchat, TikTok és YouTube használatát, míg Norvégia 13-ról 15 évre emeli a közösségi média használatának alsó korhatárát, Görögországban pedig október végétől általános tilalmat vezetnek be a 16 év alatti fiatalok közösségi média használatára.
Caroline Stage, Dánia digitalizációért felelős minisztere "áttörésnek" nevezte a bejelentést. "Túl naivak voltunk. A gyermekek digitális életét olyan platformokra bíztuk, amelyek soha nem tartották szem előtt a jólétüket" - fogalmazott.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Frederiksen beszédében olyan adatokra hivatkozott, melyek szerint a 11-19 éves fiúk 60%-a szabadidejében egyetlen barátjával sem találkozik, míg a dán hetedik osztályosok 94%-ának már 13 éves kora előtt volt profilja valamelyik közösségi médián.
A bejelentés azt követően történt, hogy Dánia februárban betiltotta a mobiltelefonok használatát minden iskolában és iskolán kívüli klubban. A döntést egy kormányzati jóléti bizottság ajánlására hozták meg, amely megállapította, hogy a 13 év alatti gyermekeknek nem kellene saját okostelefonnal vagy táblagéppel rendelkezniük.
Neked is ilyen telefonod van? Rettenetes vírus lehet rajta, pikk-pakk nullázzák vele a bankszámládat
A telepítést követően az alkalmazás olyan jogosultságokat kér, amelyek látszólag a normális működéséhez szükségesek.







