Tadej Pogačar a kórházi ágyából jelentkezett be, miután szombaton egy súlyos bukás miatt feladni kényszerült a spanyol körversenyt.
Komoly korlátozó javaslat került az asztalra: jöhet a korhatár a közösségi média használatában is?
Németországban egyre erősebben napirenden van a közösségi média használatának korhatárhoz kötése: a kormányzó CDU/CSU politikusai szerint a fiatalok agyát ugyanúgy károsíthatja a TikTok és az Instagram, mint a keménydrogok. Jens Spahn frakcióvezető szerint ezért akár 16 éves korhatár bevezetése is elképzelhető – hasonlóan az alkoholhoz és a dohányzáshoz –, bár a pártok között még nincs egyetértés a kérdésben.
Korhatár bevezetését fontolgatja a jobbközép, kormányzó Kereszténydemokrata Unió és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) a közösségi média használatára a fiatalok védelmében - mondta Jens Spahn frakcióvezető, a CDU politikusa a Neue Osnabrücker Zeitung című lapnak.
A Tiktok alkalmazás esetleges betiltására vonatkozó kérdésre Spahn azt mondta: még mérlegelik a lehetőségeket. "Az egyik lehetőség 16 éves korhatárának bevezetése lenne a közösségi média használatára" - fogalmazott a politikus. Agykutatók szerint az Instagram és a Tiktok nagyjából ugyanúgy hat az agy jutalmazási rendszerére, mint a heroin.
Aki már megpróbálta elvenni egy tizenkét éves gyerektől a okostelefonját, miközben az a TikTokon böngészett, az tudja, mik azok az elvonási tünetek
- mondta Spahn.
A tiltás kemény eszköz, "de a fiataloknak az alkoholt és a nikotint is tiltjuk, hogy megvédjük a még fejlődő agyukat. És ha a TikTok még keményebb drogként hat, akkor tennünk kell valamit" - mondta a frakcióvezető.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A közösségi média használata Magyarországon ugyan nincs korlátozva, az iskolai mobilhasználat betiltása viszont nagy port kavart itthon, amikor bevezették. A témában Zacher Gábor is megszólalt annak idején a Pénzcentrumnak:
Az unió és az Német Szociáldemokrata Párt (SPD) koalíciós szerződésükben megállapodtak abban, hogy megerősítik a gyermekek és fiatalok védelmét a digitális világban. Az elmúlt hónapokban különböző pártok politikusai nyilatkoztak a közösségi médiában esetleg alkalmazandó korhatárról.
Markus Söder, a CSU vezetője elutasította azt. Thorsten Frei (CDU), a kancellári hivatal vezetője szerint az ilyen előírások nehezen végrehajthatók. A Zöldek vezetője, Franziska Brantner viszont a 16 év alatti gyerekek és fiatalok számára a közösségi média tilalmát szorgalmazta.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







