A svéd válogatott csatér nem jelent meg időben a klub felkészülésének kezdetén, és azt is kijelentette, hogy nem akar többet a csapatban játszani.

A Trump Organization új mobilszolgáltatást indít T1 Phone néven, amely havi 47,45 dollárért korlátlan hívást, SMS-t és adatforgalmat kínál, valamint tervezi egy 499 dolláros telefon bevezetését is.
A vállalat hétfői közleménye szerint az új szolgáltatás indítását Donald Trump első elnökjelölti bejelentésének 10. évfordulójára időzítették - mutatott rá a Reuters.
A mobiltelefon-csomagot, amelyet 47 Plan névre kereszteltek utalva Trump 47. amerikai elnöki pozíciójára, szerződés és hitelképesség-vizsgálat nélkül lehet igénybe venni. A szolgáltatás több mint 100 országba, köztük az amerikai katonai támaszpontokkal rendelkező országokba is ingyenes hívásokat biztosít.
A Trump Organization később tervezi bemutatni a 499 dolláros T1 telefont is. A készülékről közzétett kép egy arany színű eszközt ábrázol, amelyen a "Make America Great Again" felirat látható.
A bejelentést követően elindított hivatalos weboldalon részletesen ismertették a szeptembertől elérhető, Trump márkájú okostelefont, valamint az ahhoz kapcsolódó új mobilhálózat előfizetési csomagját, amely havi 47,45 dollárba kerül majd.
A Trump elnök nevéhez köthető védjegyeket kezelő DTTM Operations szervezet kérelmeket nyújtott be az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalához a „Trump” nevének és a „T1” megjelölés távközlési szolgáltatásokkal kapcsolatos használatára.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A csütörtökön benyújtott dokumentumok a márkajelzést nemcsak mobiltelefonokra és tartozékokra – például tokokra és töltőkre –, hanem vezeték nélküli szolgáltatásokra és akár leendő kiskereskedelmi üzletekre is kiterjesztenék.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


