Kicsoda valójában Donald Trump? Megszólal a szociálpszichológus: patológiás reakciókat mutat

Pénzcentrum: Logikus, hogy a mai narcisztikus, social média uralta világban egy ilyen ember válik a „világ vezetőjévé”?

Rudas János: Nem gondolom, hogy a világ úgy egészében nárcisztikus lenne. Az igaz, hogy a social média nagyon sok narcisztikus személyiségnek lehetőséget ad megnyilvánulni a szélesebb nyilvánosság előtt, ami korábban nem volt jellemző. Sok olyan kommentet látunk, ahol a kommentelő gratulál, egyetért vagy egyet nem értését fejezi ki – holott nem is ismeri a posztolót, és az sem őt. Mégis nagyon fontosnak tartja, hogy lássa a világ az ő okosságát, nagyszerűségét – még ha nem is okos és nem is nagyszerű. Ennek megfelelően Trump narcisztikussága is felnagyítódik, hiszen ő még saját médiát is létrehozott a célból, hogy önnön nagyszerűségét fényezze.

A pszichológusok, pszichiáterek alapelve, hogy bárkiről kizárólag a személyes találkozás(ok) alapján szabad szakvéleményt mondani. Ön most ennek ellenére a médiában látható kommunikációja és a tettei alapján, tehát közvetett módon alkot véleményt Donald Trumpról.

Így van, szakmailag csak és kizárólag személyes találkozások révén lehet és szabad véleményt kialakítani valakiről. Ugyanakkor ez esetben a szakembert titoktartás kötelezi, nem beszélhet az illetőről. Az én módszerem ezért az, hogy a nyilvános kommunikációból és az alany tetteiből szűrök le következtetést. Ezt természetesen bárki megteheti, naponta sok millió ember meg is teszi, főkent a social médiában. A különbség, hogy nekünk, „pszi”-vel kezdődő szakmájúaknak van ez irányú tapasztalunk, ismeretünk, ami alapján meg tudjuk ítélni – adott esetben Donald Trump – személyiségét. Természetesen ez nem diagnózis, hanem inkább értelmezés.

Mit lehet tudni Trump előéletéről?

Apai nagyapja Trump német bevándorlóként érkezett az Egyesült Államokba, ahol éttermek üzemeltetéséből gazdagodott meg. A családi cégben kezdett dolgozni Donald apja is. Ő épített fel egy cégbirodalmat, amely 1971-ben került a fia tulajdonába. Az ifjú Trump egy „futottak még” főiskolán szerzett diplomát. Az üzleti életben a „támadni, visszavágni, és sosem sajnálkozni” elvet sajátította el. Több lépése, döntése - finoman fogalmazva – a szürkezónában zajlott. Élvezettel szerepelt a média könnyed műfajaiban: beszélgetős műsorokban, mozifilmek epizódszerepeiben. Létrehozta a „Gyakornok” című valóságshow-t, amelynek rendszeres szereplője volt. Vagyonát 3-4 milliárd dollár körülire becsülik. Egyértelmű, hogy nem az esze, hanem a gátlástalansága, erőszakossága miatt lett sikeres.

Milyen személyiségjegyekre lehet következtetni a megnyilvánulásaiból, tetteiből?

Ma divatos lett a nárcizmusról beszélni. Ez a kórkép nagyon széles spektrumot ölel fel, hasonlóan például az autizmushoz. A természetes és normálisnak mondható nárcizmust gyönyörűen be lehet mutatni például József Attila „Gyermekké tettél” című versének két záró sorával: „Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén nagyon meg tudtam szeretni veled.” Fontos megjegyezni, hogy egészséges önszeretetre valamennyiünknek szüksége van.

A végletes, patológiás narcisztikus személyiségekre jellemző, hogy náluk mindent az önszeretet vezérel. Trump egyértelműen ebbe a kategóriába tartozik. Gondoljunk bele, a világ egyik - ha nem a - legbefolyásosabb embere megjelentet (vagy enged megjelentetni, ami ugyanaz) egy olyan fotót, ahol korona vagy pápai süveg van a fején. Ez olyan mértékű kritikátlan nárcizmus, ami mindent felülír. Szintén a túlhajtott nárcizmus jellemzője az állandó bizonytalanság.

Trump esetében csak az biztos, hogy semmi sem biztos. Frusztrált attól, hogy ha valamit kimond, az nem úgy működik. Imádja azt a beosztottját, aki hízeleg neki, megfelel az ő jellemének, elvárásainak, viszont aki nem, azt pillanatok alatt, mindenféle empátia, lelkiismeret-furdalás nélkül kirúgja. Az első ciklusa szinte erről szólt: kis túlzással naponta cserélődtek az emberei, még a legbelsőbb körből is. Önfejű, aki csak magában bízik. Ő a világ teteje. Ha ezek az érzések sérülnek (szaknyelven ezt nevezzük narcisztikus sérelemnek), akkor iszonyú bosszúálló. Trump finoman szólva nem egy észlény. A korlátoltságát mutatja, hogy mindent kizárólag a pénz felől néz. Egy átlagos üzletember, vagy menedzser tudja, hogy nem minden a pénz, az csak külső ösztönző. Legalább ilyen fontos a belső motiváció, az emberi értékek, az erkölcsi korlátok. A nárcizmus névadója, Narkisszosz, görög mitológiai alak vadászat közben egy folyó partjára ért, és mivel inni akart, belenézett annak tükrébe. Megpillantotta önmagát, magába szeretett, nem tudott szabadulni a képtől. Erre remekül hajaz Trump esete, aki visszautasította egy amerikai festő róla készült portréját, mondván, nem tetszik neki, de örömmel kitette a szobája falára a Putyintól ajándékba kapott képet, amely „szépnek” ábrázolja őt.

Az első ciklusában visszafogottabb volt, de már a mostani négy éve legelején rárúgta az ajtót az USA-ra és a világra. Mi lehet e különbség oka?

Az első ciklusban a beosztottak sikeresebben korlátozták, nem véletlenül rúgott ki sokakat, ahogy említettem. Ebből azt tanulta meg, hogy ha újra a Fehér Házba kerül, akkor mindent tegyen meg annak érdekében, hogy korlátok nélkül dolgozhasson. Már az első napon több száz elnöki rendeletet írt alá. És csupa fejbólintó jánossal vette körbe magát. Aki egy ilyen buborékba kerül - ez Trumpon kívül sok más autokrata vezetőre is vonatkozik – az egyre magányosabbá válik, ami felfokozza a meglévő patológiás tüneteket. Egy ördögi kör alakul ki: a környezete nem meri informálni a számára kellemetlen, kritikus hangokról, ezáltal szinte teljesen megszűnik számára a visszajelzés, ami a személyiség- és a szociálpszichológiában az egyik legfontosabb kategória. Magára marad a buborékában. A kapkodó, sokszor, akár egy napon belül egymásnak teljesen ellentmondó intézkedések is az önfejűségről, önimádatról szólnak. Meggyőződésem, hogy az erre kapott reakciók (a világ fele szörnyülködik rajta, a másik fele kiröhögi) az előbb említettek miatt el sem jutnak hozzá.

Milyen hatása lehet az USA-ra, ha ilyen habitusú az első számú vezetője?

Ahogy nap mint nap látjuk, nagy károkat tud okozni. Ugyanakkor az Egyesült Államok bár országként fiatal, de demokráciaként a legrégebbi a világon. Az 50 tagállam nagyfokú autonómiát élvez, külön kormányzókkal, törvénykezéssel. A hétköznapi tevékenység túlnyomó része pedig ezen a szinten, az egyes államokon belül dől el. Két évszázada be van betonozva a fékek és ellensúlyok rendszere is, amit nagyon nehéz kimozdítani. Lájuk, hogy egy-egy szövetségi, vagy akár tagállami bíró meg tudja vétózni az elnöki rendeleteket.

Szintén meg kell említeni, hogy jövő novemberben, vagyis 1,5 év múlva lesznek a következő félidős választások, amikor a választópolgárok döntenek a képviselőház mind a 435 helyéről, a szenátus egyharmadáról. 34 tagállamban ekkor dől el a kormányzói szék sorsa is. Vagyis már sok republikánus politikus a Fehér Ház helyett választóik reakciójára figyel. Pláne, ha az elnök most sem fényes népszerűsége tovább csökken.   

Egy ideális világban nem lehetne személyiségtesztnek, „mentális átvilágításnak” alávetni a politikusokat?

Ez túl szép elképzelés. Egyrészt a demokráciákban (amelyről Churchill óta tudjuk, hogy a legrosszabb kormányzási módszer, nem számítva az összes többit) az átlagember választja meg a vezetőit. Másrészt (ez ügyben sok pályaalkalmassági vizsgálatban vettem részt) egy ilyen elképzelt átvilágítás során csak azt lehet megállapítani valakiről, hogy alkalmatlan, azt viszont nem, hogy alkalmas. Lehet valaki alkalmas, de nem biztos, hogy beválik. A beválást ugyanis nem lehet megjósolni, az sok egyéb tényezőtől (az adott környezettől, a kollégáktól, nem várt helyzetekről) is függ.  Ugyanakkor – visszatérve fő témánkhoz – szomorú látni, hogy az USA elnökéről egyértelműen kiderült, hogy alkalmatlan, mégis megválasztotta őt az amerikai nép.

Az eddigi benyomásai alapján mi várható tőle a jövőben? (tudom, hogy jósolni nagyon nehéz).

Jósolni nem fogok, de semmi jót nem várok. Ugyanis ha valaki patológiás reakciókat mutat (akár fizikailag, akár mentálisan), úgy tud a tüneteitől, a zavaraitól megszabadulni, ha van ún. betegségbelátása, de legalább annyi önismerete, hogy látja a zavarait. Ez esetben szakemberhez (orvoshoz, pszichológushoz, máshoz) fordul: egyéni pszichoterápiát kezdeményez, pszichoterápiás csoportba jelentkezik. Mármost el tudja valaki képzelni, hogy a szélsőségesen narcisztikus Trump keres magának egy pszichoterapeutát, netán terápiás vagy önismereti csoportot? Ezt nehezen tudom elképzelni.