A határozat értelmében az OpenAI-nak meg kell felelnie azoknak a szigorú átláthatósági és kockázatcsökkentési kötelezettségeknek.
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium megerősítette korábbi döntését, miszerint a Google-nek meg kell válnia Chrome böngészőjétől, és korlátozásokat kell bevezetnie az Android és a mesterséges intelligencia használatában a keresőpiaci monopólium felszámolása érdekében - közölte a 24.hu.
Az amerikai minisztérium álláspontja szerint a Chrome böngésző tulajdonlása jelentősen hozzájárul a Google keresési piac feletti dominanciájához, ezért szükségesnek látják annak értékesítését. A döntés emellett megerősíti azt a korábbi javaslatot is, amely megtiltaná a vállalatnak olyan megállapodások kötését, amelyek alapértelmezett keresőmotorrá teszik szolgáltatását különböző eszközökön és böngészőkben.
Az új szabályozás értelmében a Google-nek a jövőben előzetesen tájékoztatnia kell a szövetségi és állami tisztviselőket a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetéseiről. Emellett a vállalatnak meg kell osztania keresési indexadatait versenytársaival, és biztosítania kell az átlátható árképzést a hirdetők számára.
A technológiai óriáscég várhatóan saját alternatív javaslattal áll majd elő. Már decemberben benyújtottak egy dokumentumot, amelyben azzal érveltek, hogy az Igazságügyi Minisztérium túlzó követeléseket támaszt, amelyek jelentősen túlmutatnak az eredeti bírósági ügy keretein.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







