2 °C Budapest
FÉRFI ÉJJEL SZÁMÍTÓGÉPET HASZNÁL BŰNÜGYI OKOKBÓL

Végre kiderült: ez okozta a brutális IT-leállást, lassan minden a helyére kerül

MTI
2024. július 19. 16:31 2 perc

A CrowdStrike amerikai kiberbiztonsági cég úgy véli, hogy nem biztonsági incidens vagy kibertámadás áll a pénteken kezdődött globális informatikai hiba mögött, a problémát már azonosították, megoldást is találtak rá, s a javítás már folyamatban van.

A meghibásodás a Microsoft 365 alkalmazásokat és szolgáltatásokat érintette. Az amerikai technológiai óriásvállalat időközben szintén azt közölte, hogy már orvosolta a problémát előidéző okot, bár egyes szolgáltatásaik még akadoznak a történtek nyomán.

George Kurtz, a CrowdStrike vezérigazgatója az X-en közölte, hogy a cég "aktívan együttműködik az érintett felhasználókkal a Windows Hosts fájlok egyetlen tartalmi frissítésében előforduló hiba elhárításában". Kurtz szerint nem biztonsági incidens történt.

Nagyon sajnáljuk a felhasználóknak, utazóknak, illetve minden érintettnek okozott következményeket, ideértve saját vállalatunkat is. Felhasználóink közül sokan újraindítják rendszereiket és azok ismét működni fognak

- hangsúlyozta Kurtz az NBC News hírtelevízió Today című műsorában. mondta Kurtz, ugyanakkor elismerte, hogy egyes olyan rendszereknél, amelyek automatikusan nem állnak helyre, ez némi időbe telhet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A New York-i tőzsdén a CrowdStrike részvényeinek árfolyama a nyitás előtti kereskedésben csaknem 12 százalékot esett, míg a Microsoft részvényei 1,4 százalékot.

A CrowdStrike péntek reggel arról küldött figyelmeztetést ügyfeleinek, hogy a széles körben használt Falcon Sensor szoftver okozta a Microsoft Windows összeomlását és a számítástechnikai zsargonban "kék halálnak" nevezett meghibásodást. Az ügyről a Pénzcentrum is írt, ezeket a cikkeket itt gyűjtöttük össze:

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57