A Google egy gyors biztonsági ellenőrzés elvégzését javasolja minden Gmail-felhasználónak.
Egyre több információ jelenik meg az iPhone következő generációjával kapcsolatban, a jövőre bemutatásra kerülő készülékek valószínűleg a mostaninál jóval nagyobb és hajlított kijelzővel kerülnek majd piacra, tudta meg a Bloomberg.
A Samsung és az LG után az Apple is olyan okostelefont dobhat piacra, amelynek a kijelzője hajlított lesz, tudta meg a fejlesztéseket jól ismerő személyektől a Bloomberg. Az új iPhone-ok kijelzője a mostaninál lényegesen nagyobb, 4,7 és 5,5 colos is lehet, és a kijelző különböző módon reagálhat a különböző erősségű nyomásra is, ez utóbbi képesség azonban még fejlesztés alatt van, míg az új, hajlított kijelzőjű készülékek valószínűleg a jövő év második felében jelennek majd meg, a nyomásérzékeny kijelzővel felszerelt okostelefonok valószínűleg csak egy évvel később kerülnek piacra.
Mint arról korábban beszámoltunk, az Apple két nagy versenytársa, a Samsung és az LG is hajlított kijelzőjű okostelefonokkal lépett piacra. Az első tesztek alapján a készülékek sok újdonságot nem hoznak, inkább csak érdekességnek tűnik a hajlított kijelző, a készülékek pedig elsősorban a hazai, dél-koreai piacon lesznek kaphatók.



NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
09:06
FRISS TŐZSDEHÍREK
Több friss hír
november 6. 17:41
Hatalmas fordulat a tőzsdéken: brutális osztalék jöhet a Molnál
november 6. 10:34
Brutális vérfürdő a tőzsdéken: hatalmas pofont kapott a techszektor, felfüggesztették a kereskedést
november 5. 17:34
Brutális vérfürdő a Wall Streeten: összeomlott a Nasdaq, a kriptopiacot és a techóriásokat is magával rántotta a pánik
november 5. 13:53
Megtört a forint szárnyalása: hirtelen fordulat jött a piacon
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. november 8.
2026. november 7.
2026. november 8.
2026. november 7.
2026. november 7.
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
Tech legolvasottabb
1
3
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. november 8. 09:34

Pénzcentrum | 2026. november 8. 06:55

Agrárszektor | 2026. november 8. 09:04



