Teljesen maga mögött hagyta a televíziós világot, és civil életet él: jelenleg eladóként dolgozik, távol a nyilvánosságtól és a korábbi ismertségtől.
Eljárást indított a Balázsék című műsorszám július 15-i adása miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület emellett hálózatba kapcsolódással kapcsolatos kérelmekről is döntött, valamint egy esetben reklámhangerősség-megfelelőséget is vizsgált - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.
A közlemény szerint eljárást indított a médiatanács a Zemplén Médiacentrum Közhasznú Nonprofit Kft.-vel szemben, tekintettel arra, hogy a médiaszolgáltató Zemplén FM 104,9 állandó megnevezésű, helyi vételkörzetű, kereskedelmi jellegű rádiós médiaszolgáltatása az augusztus 1. és 7. közötti műsorhéten megsérthette a hatósági szerződésben rögzített műsor sugárzására vonatkozó kötelezettségét.
Eljárás indult a Radio Plus Kft.-vel szemben is annak megállapítása iránt, hogy megfelelő volt-e a Rádió 1-en július 15-én 6 órától sugárzott Balázsék című műsorszám korhatár-besorolása. A médiatanács mindemellett több rádiós médiaszolgáltatás hálózatba kapcsolódásának és műsortervének módosítására vonatkozó kérelméről is döntött - írták.
A reklám, televíziós vásárlás és műsorelőzetes, valamint ezek közzétételét akusztikus módon jelző figyelemfelhívás átlagos hangerejére vonatkozó törvényi kötelezettség betartását állampolgári bejelentés alapján ellenőrizte a testület a TV2-n augusztus 10-én 22 órától közreadott, valamint az RTL-en augusztus 12-én 21 óra 8 perctől közzétett kereskedelmi közleménnyel kapcsolatban.
A hatósági ellenőrzés alapján a reklámblokkok esetében nem merült fel a törvényi rendelkezés megsértése, ezért a médiatanács nem indított eljárást a reklámblokkot közzétevő médiaszolgáltatókkal szemben - jelezték. A médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is, a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak - áll a közleményben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







