Szinte minden hazai település fejlődött 2014 óta, ám a növekedés ütemében jelentős eltérések mutatkoznak.
Leginkább a magasabban fekvő területeket boríthatja ma be hóréteg, riasztásról eddig nem jött hír.
Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb az északkeleti harmadban kisebb körzetekben lehet átmeneti szakadozás a felhőzetben - erről ír előrejelzésében a HungaroMet.
Az ország délnyugati felén folytatódik a csapadékos idő, az esőt különösen a nap második felében nyugat felől egyre többfelé síkvidéken is havas eső, hó váltja fel. Estétől a csapadékzóna gyengül, de
ekkorra nyugaton, délnyugaton síkvidéken is kialakulhat vékonyabb, olvadozó hóréteg, a hegyekben viszont vastagabb hótakaró is összejöhet.
Az ország északkeleti felén nem valószínű csapadék. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főleg északkeleten erős lökések. A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Késő este -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







