Nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi hetekben tarolnak a magyar filmek a mozikban.
Rég történt ilyen az Ötöslottón, Eurojackpoton: örülhetnek a magyar játékosok, ez nem kismiska
Halmozódik az idén már 68 éves Ötöslottó főnyereménye és az Eurojackpot most elérhető legnagyobb nyereménye is. Hazánk legismertebb számsorsjátéka ezen a héten több mint 3,2 milliárd forintot kínál a telitalálatért cserébe, míg a 19 európai országban, köztük Magyarországon is játszható Eurojackpoton mintegy 30,6 milliárd forint (75 millió euró) várja szerencsés gazdáját.
Mintegy 4 hónapja nem volt telitalálat az Ötöslottón, aminek köszönhetően hétről-hétre emelkedik a jackpot összege. Legutóbb 2024. október 19-én volt telitalálat, a szerencsés játékos pedig a játék legnagyobb összegű nyereményét zsebelhette be, több mint 6,6 milliárd forintot. Ezen a héten a tét ugyan kisebb, 3,2 milliárd forint, de ez az összeg is akkora, hogy a nyertes családjának akár több generáción keresztül is jóllétet biztosíthat. A halmozódás ideje alatt, azaz az elmúlt 16 héten 349 játékost egy hajszál, pontosabban egy szám választott el a legnagyobb nyereménytől, ám ők sem búslakodhattak, hiszen a játék árának többszörösét nyerték meg, milliós összeget nyertek a 4 találatos szelvényükkel - írja közleményében a Szerencsejáték Zrt.
Úgy tűnik, hogy Fortuna istenasszonya különösen kedveli a 3-as és a 29-es számokat, mivel azt elmúlt 16 héten mindkét szám háromszor került ki az Ötöslottó sorsológömbjéből. Ezzel szemben van 7 olyan szám, amelynek eddig nem kedvezett a szerencse: az Ötöslottón megjátszható, 1-90-es számok közül a 9, 15, 31, 37, 63, 69, 75-ös golyók nem kerültek kihúzásra az elmúlt 4 hónapban.
Ritkaság számba megy az is, hogy a múlt héten a joker kiegészítő játék főnyereményét hárman vitték el, azaz fejenként 150,6 millió forinttal lettek gazdagabbak. Utoljára több mint 8 éve volt olyan, hogy legalább 3 darab 100 milliós nyertes legyen egy sorsoláson.
Európaiak millió izgulhatnak a héten, ugyanis most pénteken a 19 európai országban elérhető Eurojackpot játékon 75 millió euró, azaz több mint 30 milliárd forint már a tét, mivel január 10-e óta halmozódik a főnyeremény. Ennél a játéknál a legrégebben kihúzott alapszámok: 12, 33, 5, 13, 6. Tavaly négy olyan szerencsés eset volt, amikor a maximális főnyereményt, 120 millió eurót vittek el a nyertesek.
KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső EUROJACKPOT aloldalunkon
Tovább dagad a BAFTA-gála botránya: lemondott egy zsűritag - nem érdekli az indok, rasszizmust kiált
Külön kritikát kapott a BBC, amely az élő esemény után két órával sugározta a felvételt, a bekiabálást mégsem vágta ki, és semmilyen figyelmeztetést nem fűzött...
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







