Shot of a young man watching a movie at the cinema

Szabályos filmözön szakad Budapestre: potom pénzért lesznek a jegyek egy héten át

MTI
2024. augusztus 28. 19:15 3 perc

Elindult a jegyelővétel a szeptember 17-én kezdődő 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonra, amely szeptember 22-ig több mint 100 filmklasszikust és ritkán látható alkotást kínál a közönségnek, 500 forintos mozijegyekkel és ingyenes vetítésekkel - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Az idei program fókuszában a 110 éves magyar animáció áll. A közönség hosszú idő után először láthatja ismét a vásznon a Hugó, a víziló (1975) című magyar-amerikai animációs musicalt, valamint Az idő urai című francia kultfilmet - olvasható az NFI tájékoztatójában. Eredeti szerepének megfelelően, kísérőfilmekként is szerepelnek majd animációk a fesztiválon, felelevenítve a régi mozis hagyományt, de külön válogatás tiszteleg a ceglédi születésű, Oscar-díjas animátor, filmrendező és producer, George Pal előtt.

A fesztivál díszvendége Wim Wenders, a kortárs filmművészet meghatározó alakja lesz, aki Budapesten veszi át a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége (FIAF) díját, amelyet a filmörökség megmentése iránt elkötelezett alkotóknak ítélnek oda. A seregszemlén a BAFTA-díjas német filmrendező 12 felújított alkotását láthatja a közönség nagyvásznon, köztük Az erőszak vége (1997) című filmet, amelynek teljeskörűen restaurált változata Budapesten mutatkozik be először. A technológia, kommunikáció és a tömegmédia hatásait vizsgáló 1997-es thriller a New York Times szerint "mesteri módon fűzi össze a spekulációkat" - írja az NFI.

Külön szekcióban vetítik a tudományos-fantasztikus alkotásokat. A Múlt jövője című összeállítás futurisztikus némafilmekkel, látványos és rekordokat döntő kasszasikerekkel, valamint kultfilmekkel mutatja be, hogyan képzelték el a filmesek különböző generációi a jövőt. A Jérôme Seydoux - Pathé Alapítvány némafilmösszeállítása és az Aelita, a Mars királynője (1924) című fekete-fehér szovjet sci-fi élőzenés filmkoncert formájában lesz látható.

A közönség nagyvásznon élvezheti még az olyan ikonikus alkotásokat, mint a Terminator 2. - Az ítélet napja vagy a Vissza a jövőbe II.

Dokumentumfilmeket is kínál a fesztivál, többek között a Martin Scorsese narrációjával készült Made in England: Powell és Pressburger filmjei című angol dokumentumfilmet, amely Michael Powell filmrendező és Pressburger Imre magyar származású Oscar-díjas angol forgatókönyvíró, filmrendező és producer emlékére készült.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szerepel a programban egy monumentális, személyes hangvételű esszéfilm Henry Fondáról (Henry Fonda for President, 2024). A fesztivál a holokauszt 80. évfordulója alkalmából olyan magyar filmekből is válogatást kínál, amelyek közös emlékezésre invitálnak, beszélgetésekkel kísérve. Gazdag Gyula, Balázs Béla-díjas filmrendező válogatásában a filmkészítés témáját feldolgozó közkedvelt klasszikusok kerülnek vetítésre.

A fesztivál teljes programja elérhető a BKFM honlapján. A vetítéseknek az Uránia Nemzeti Filmszínház, Toldi mozi, Francia Intézet, Art+ Cinema és a BMC ad otthont. A jegyár minden helyszínen egységesen 500 forint - kivéve a BMC-ben rendezett filmkoncertet és a Szent István téri ingyenes szabadtéri vetítéseket. A fesztivál szervezői 2000 akkreditációs karszalagot biztosítanak az oktatás szereplőinek, diákoknak és tanároknak - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?