Mindössze 32 évesen elhunyt Nicholas Hum, a tokiói paralimpián bronzérmes ausztrál távolugró.
Megvan az olimpiai arany! Brutális úszással, mindössze 9 századdal Milák Kristóf győzött 100 méter pillangón a párizsi olimpián .
Az úszódöntők szombati programja a 100 méteres pillangóval indult, benne Milák Kristóffal, aki a legjobb idővel jutott a fináléba.
A magyar úszó nem a legjobban rajtolt, utána viszont feljött, és 50-nél a negyedik helyen fordult. Aztán viszont hatalmas hajrát indított, és 49.90 másodperces idővel megnyerte a döntőt, 9 századdal előzte meg a kanadai Liendót.
Milák ezzel a második férfi úszó lett az olimpiák történetében, aki négy érmet nyert pillangóúszásban, ez eddig csak a 23-szoros bajnok amerikai Michael Phelpsnek sikerült, ő nyolcszor állt dobogón. Milák emellett Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás után a harmadik magyar úszó lett, aki két különböző ötkarikás játékokon állhatott fel a dobogó tetejére.
A magyar versenyző ebben a számban élete második legjobb eredményét érte el, ennél jobban csak a tokiói fináléban úszott, amikor 49.68 másodperces Európa-csúcsával második lett az amerikai Caeleb Dressel mögött. Utóbbi most is ott volt a mezőnyben, de nem jutott be a fináléba.
Legutóbb az 1996-os atlantai játékokon fordult elő, hogy medencében legalább két magyar úszó diadalmaskodjon, akkor Czene Attila 200 méter vegyesen, Egerszegi Krisztina 200 méter háton, míg
Rózsa Norbert 200 méter mellen győzött.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Milák Kristóf a magyar küldöttség hetedik érmét szerezte Párizsban: az ugyancsak úszó Kós Hubert (200 méter hát) és a férfi párbajtőrcsapat után az övé a harmadik arany, szerdán a férfi kardcsapat Milákkal egy napon lett második, múlt szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter, ma pedig a sportlövő Major Veronika végzett a harmadik helyen női sportpisztolyban.
Fotó: Kovács Tamás, MTI/MTVA
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








