Nemcsak Gulácsi Péter, hanem több más futballsztár is betörők célpontjává vált az elmúlt hónapokban Spanyolországban.
Jackl Vivien nem jutott döntőbe 1500 méter gyorson a párizsi olimpia úszóversenyinek negyedik, keddi napján.
A tatabányaiak tehetsége egy futamban szerepelhetett a szám címvédőjével, a hétszeres olimpiai bajnok amerikai Katie Ledeckyvel, ugyanakkor az egyik dobogóvárományos, az ausztrál Lani Pallister nem állt rajthoz, mivel koronavírusos lett. A leghosszabb medencés számban a magyar versenyző erősen kezdett, de a táv második felére kicsit elfáradt, és végül 16:31.25 perces idővel csapott célba, amivel összesítésben a 15. lett.
A 15 éves versenyző, a magyar küldöttség legfiatalabb tagja - aki fő számában, 400 méter vegyesen a 14. volt a francia fővárosban - a 11. nevezési idővel rendelkezett, ezt (16:06.37 perc) júniusban a belgrádi Európa-bajnokságon úszta.
"Úgy jöttünk ide, hogy megnézzük, milyen élmény is egy olimpia, ennyi ember előtt úszni ilyen komoly mezőnybe. Ez volt az első igazán komoly világversenyem a felnőttek között, örülök neki, hogy itt lehettem és megtapasztalhattam" - nyilatkozta a vegyes zónában Jackl.
A tinédzser úszó elmondta, egyáltalán nem úgy készültek ebben az évben, hogy olimpián fog versenyezni, serdülőkorúként még a junior Európa-bajnokság volt a főversenye, azonban az áprilisi ob-n úszott ideje után óriási teher került rá - már éremesélyesként emlegették 400 méter vegyesen -, végül ez tudat alatt most benne is volt az úszásában.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A teljes mai menetrendet ide kattintva találod!
Címlapkép forrása: MTI/Kovács Tamás
Itt a bejelentés a Bajnokok Ligája-meccs előtt: fegyveres rablás miatt nem lép pályára Gulácsi Péter
Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







