A spanyol hatóságok tájékoztatása szerint fegyverrel kényszerítették a Villareal kapusát, hogy nyissa ki a széfet és adja át az értékeket.
A cselgáncsozó Pupp Réka és Gercsák Szabina az első két magyar sportoló, akik beköltöztek a párizsi olimpiai faluba.
A Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának hétfői híre szerint a dzsúdósok vasárnap utaztak el a francia fővárosba a háttérstáb számos tagjával, például az orvosokkal együtt, a WizzAir olimpiai festésű gépével. Puppéknak a megérkezés nem volt zökkenőmentes, mivel az Orly repülőtéren a leszállást követően a biztonsági erők a küldöttségüket kiterelték a csomagkiosztó szalagoktól, mert egy gyanús csomagot találtak. Erről aztán kiderült, hogy egy nő ottfelejtett nejlonszatyra volt csak.
A sportolók már a reptéren érvényesíthették az akkreditációs kártyáikat, a transzferjáratok kint várakoztak, úgyhogy ki-ki gyorsan eljutott a faluba, illetve a városi szálláshelyére.
Párizsban amúgy egyelőre viszonylagos csend honol, leszámítva a Szajna partját, ahol vadul ácsolják a mobillelátókat és minden további építményt, amit a szervezők megálmodtak az újító - nem a központi stadionra szorítkozó, hanem a város különböző pontjait bemutató - nyitóünnepséghez.
Pupp Rékáék csak Párizsban számítanak az első magyar sportolóknak, mivel a magyar küldöttség két vitorlázója, a világ- és Európa-bajnok Érdi Mária, valamint az Eb-második Vadnai Jonatán már versenyeik helyszínén, Marseille-ben tartózkodik.
Mi alapján választanak a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül?
Sokan az egyetemi tanulmányaik megkezdésével párhuzamosan nyitják meg első lakossági folyószámlájukat, ezért a pénzintézetek rendkívül kedvező ajánlatokat kínálnak az új ügyfeleknek. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak a családok és a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Create your own user feedback survey
Címlapkép: MTI/AP/David Goldman
Budapesten kezdődött a csoda, most jött el a vég: zokogva búcsúztatták a visszavonuló világklasszist
Az argentin válogatott 3-0-ra legyőzte Benint szerda hajnalban Lionel Messi búcsúmérkőzésén.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







