Esténként a gyalogosoké, kerékpárosoké lesz a pesti alsó rakpart május első napjától: mutatjuk, mettől meddig lesz minden az övék.
Élő koncerten lobbant lángra Valmar Milo haja: nem semmi, jókorát füstölt a zenész feje + VIDEÓ
Élő koncerten kapott lángra a Valmar nevű zenei formáció egy tagjának a haja. Az énekest egyértelműen meglepték a váratlanul, a színpad széléből előcsapó lángnyelvek.
Január 20-én adott arénakoncertet a Papp Lászlóban a Valmar. Az eseménye a duó eddig legnagyobb koncertje volt, a legnagyobb fanatikusok már bőven a kapunyitást (18:30) megelőzően, szombat délelőtt letáboroztak az aréna elé. Bár az esemény bizonyára mindettől függetlenül nagy élmény volt a két énekesnek és csapatuknak, Valmar Milónak, azaz Valkusz Milánnak még ennél is „sokkolóbb” élményben lehetett része.
Egy TikTok-ra feltöltött videón ugyanis az látszik, ahogy a zenész a színpad szélén énekel, számára teljesen váratlanul bekapcsol az színpadba épített pirotechnika, és jókra lángnyelv csap fel. Ez a lángnyelv pedig egy az egyben Valmar Milo fején megy keresztül, az énekes haja jókorát füstöl is utána. Jó hír azonban, hogy a hirtelen ijedtségen, illetve gyors reagáláson túl nem történt komolyabb baja a fellépőnek.
@aprasznaadam ♬ eredeti hang - Apraszna
(Címlapkép - Vasvári Tamás, MTI/MTVA)
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








