10 °C Budapest
Interiors of an empty flat during renovation.

Búcsút int a divatvilágnak Herczeg Zoltán: ebből fog megélni a börtönviselt divattervező

2024. január 5. 09:42

Harczeg Zoltán a jelek szerint végleg elköszönne a divat világától. A divattervező ugyanis bejelentette, hogy a jövőben inkább lakásfelújításokon dolgozna.

Herczeg Zoltán élete, a börtön és a házi őrizet után a jelek szerint 180 fokos fordulatot vett. A divattervező ugyanis bejelentette, hogy otthagyja a divat világát, és tervezés helyett inkább lakásfelújításokban látja a jövőjét.

A divattervezés rendkívül sziszifuszi munka, a feladatok nagy részét – sajnos – nem a kreatív tevékenység, sokkal inkább a logisztika és a marketing, illetve az értékesítés teszi ki, emellett összességében a környezetre is rendkívül káros – mondta el Herczeg Zoltán a Blikknek, hozzátéve, hogy anyagilag sem túl kifizetődő jelenleg divattervezőnek lenni. Ennek oka, hogy bár a haszon relatíve nagy, viszont nem nyújt arra lehetőséget, hogy félretegyünk a nyugdíjas évekre.

Ráadásul úgy érzi, hogy önmagát hazudtolja meg jelenleg.

Csak a levegőbe beszélnék, ha a környezetvédelem mellett kardoskodnék, miközben magam is jelentősen károsítanám a környezetet a tevékenységemmel

– fogalmazott.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A fentiek miatt döntött úgy végül, hogy inkább a lakásfelújításokkal és a klímavédelemmel fog foglalkozni a jövőben. Ez ugyanis szerinte jövedelmezőbb lesz, ráadásul itt is ki tudja élni a kreativitását. A (volt) divattervező pedig most lepukkant garzonokat keres a környezetvédelem nevében, amiket felújíthat.

Közben kitalálom, hogyan lehetne a környezetvédelemből, a fenntarthatóságból megélni: vannak jó ötleteim, és elkezdek keményen dolgozni a megvalósításukon

– tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem