Kihúzták a Hatoslottó 35. játékhetének vasárnapi nyerőszámait, a tét pedig 140 millió forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Ahogy arra számítani lehetett, elérte a mozikat is az infláció. A Cinema City mozihálózat fővárosi egységeiben a leggyakoribb normál jegyár már nem 1950, hanem 2150 forintba kerül. A mozihálózaton belül a jegyárak függnek helyszíntől, vetítési időponttól, hétvégén is eltérhetnek a hétköznapi díjszabástól, ezért különböző mértékben drágult a mozizás. A leggyakoribb jegytípusról - a teljes árú normál jegyről - viszont megállapítható, hogy 10 százalékkal drágult.
Várható volt, hogy a járvány negatív gazdasági hatásai előbb-utóbb a mozikat is elérik, hiszen a korlátozások miatt rengeteg bevételtől estek el. Ez persze nem az egyetlen hatása volt a válságnak, hiszen a munkaerő drágulása, vagy az energia árak elszabadulása éppúgy hatott erre a szektorra is. A budapesti artmozik már korábban megemelték a teljesárú normál jegyáraikat a járványt megelőzően jellemző 1600 forintról 1700 forintra. Most pedig a Cinema City hajtott végre egy nagyobb emelést: a leggyakoribb normál jegy árát 1950-ről 2150 forintra módosították. Az 1950 forintos jegy már így is a lélektani 2000 forintos határt súrolta, most pedig át is léptük azt.
A járvány kezdete óta várható volt, hogy az infláció eléri a mozikat, színházakat, múzeumokat, galériákat, állatkerteket, és más szolgáltatókat is. Megviselte ugyanis a kulturális szektort is a járvány okozta válság. Viszont valahol a nézők, látogatók sem panaszkodhatnak, hiszen a jegyárak emelésével nagyrészt kivártak. Hiába sújtotta a járvány a mozikat, múzeumokat, állatkerteket, nem emeltek drasztikusan árakat a válság hónapjaiban:
Nem térnek vissza a nézők?
A mozikba pedig 2021-re sem tértek vissza a nézők: idén nyáron a 2019-es azonos időszaknak csak a 40-75 százalékát érték el a nézőszámok, szeptemberben pedig az 50-80 százalékát. Az alacsonyabb arányokat a művészmozik érték el, a multiplexekbe intenzívebben tértek vissza a látogatók.
Az áremelés viszont mindig elrettentő hatású az árérzékeny magyar lakosság számára. Nem is beszélve arról, hogy a járvány óta a kimozdulási hajlandóság is alacsonyabb, ami a moziknak nem, inkább a streamingnek kedvez. Októbertől a Netflix is megemelte az új előfizetői díjakat: a Standard csomagja 9 százalékkal, 3190 Ft-ról 3490-ra drágult, míg a Prémium csomag havidíja 13 százalékkal, 3990 Ft-ról 4490 Ft-ra emelkedett. Az alap csomag árát nem változtatták meg, továbbra is 2490 Ft marad.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Természetesen nem lehet összehasonlítani a moziélményt a Netflix-szel, hiszen abszolút más szolgáltatásról van szó, viszont sokan gondolkodnak úgy: két mozijegy áráért egy hónapig korlátlanul nézhetem a filmeket, sorozatokat a nappalimban. Ha pedig az új gyakorlatok szerint streamingre is közel ugyanakkor kerülnek fel a filmek, minthogy a mozik elkezdik játszani őket, még kevesebben fognak a kanapé helyett a mozira szavazni.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







